Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

1821 szeptemberével mint Commissio Gremialis in Urbarialibus ordináta átvette az urbarialia ordinaria intézését is. Ennek következtében 1821-ben és 1822-ben a jegyzőkönyvkötetek két részre tagolódnak: első részüket a Commissio Urbarialis in objecto novae Regulationis jegyzőkönyvei teszik, a másodikat a Commissio Gre­mialis in Urbarialibus ordinata-éi. A bizottságnál valamivel tovább élt az ülés­jegyzőkönyvek vezetésének szokása, mint a Gubernium Transylvanicum (in Politicis)-nál: 1832-ben még készültek jegyzőkönyvek, de az év elejétől már kötetbe gyűjtötték a bizottság által tárgyalt ügyek előadóíveit is. Az ülés­jegyzőkönyvek és a phylerae referadales-kötetek vezetése, az előbb említettektől eltekintve, a Gubernium Transylvanicum (in Politicis) megfelelő állagához hasonlóan történt. A vegyes iratok első csomója egységes évrendben tartalmazza az iratokat. Az „Úrbér (Urbárium)" feliratú kötetben külön évrend uralkodik; a vegyes cso­mók végén keltezetlen iratok vannak elhelyezve. Az állagnak nincs saját segédeszköze. A kutatás az ülésjegyzőkönyvekben úgy történik, hogy előbb a Gubernium Transylvanicum (in Politicis) mutatóköny­véből megállapítjuk a keresett ügy iktatószámát, majd a kikért ügyiraton ta­lálható jelzetből azt, hogy az ügyet a bizottság tárgyalta-e (ebben az esetben a guberniumi iktatószám az úrbéri bizottság számával — U... — tört), s az előadóívből vagy elintézésfogalmazványból azt is, hogy ez mikor történt. (Az elő­adóív a legtöbb esetben feleslegessé teszi az ülésjegyzőkönyvben való kutatást.) A phylerae referadales-kötetek kutatásához elég megállapítani a keresett ügy guberniumi iktatószámát. A két vegyes csomóban a kutatás végigforgatásukkal történhet. A kutató a kérőlapon az állag neve mellett azt tüntesse fel, hogy mely év ülésjegyzőkönyvét, phylerae referadales-kötetét kéri, vagy a „vegyes csomók" megjelölést és az évszámot, vagy az említett kötet jelzését vezesse rá a kérőlapra. F 58. COMMISSIO SANITATIS (Az egészségügyi bizottság iratai) 1718-1846 14 kötet, 6 csomó Ülésjegyzőkönyvek: 1—2. Az egészségügyi bizottság jegyzőkönyvei (Protocolla deren eingeschickten Berichten an die hierlandische Sanitäts Commission in Sanitäts und Contumaz Sachen nebst allen von andern Dicasterien behändigten Insinuata und communicirten Copien mit angemerckten Resolutionen, welche darauff erfolget) 1745, 1755, 1757—1767 2 kötet 3—9. A Gubernium kórházi bizottságának ülés­jegyzőkönyvei és az ülés jegyzőkönyveket pótló előadóív-kötetek (Protocolla Nosoco­mialia, ill. Phylerae referadales in objecto nosocomiali) 1819—1843, 1846 7 kötet

Next

/
Thumbnails
Contents