Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
Bevezetés
állithatott; egy európai látókörű, jó taktikus aulikust: Teleki Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. így érte meg ez az igazgatási rendszer 1848 márciusát. 1848-1849 eleje Erdély igazgatási különállása korántsem zárult le azzal, hogy a pozsonyi országgyűlés megszavazta és V. Ferdinánd szentesítette az uniótörvényt. Az erdélyi március gyengébb és sokszerűbb volt, mint a magyarországi; az országgyűlést csak május 29-ére hívták össze, addig az unió létesítéséről szó sem volt. Amikor pedig az országgyűlés végre döntött az unió ügyében, a magyar kormány nem érezte magát elég erősnek arra, hogy maga vágjon neki Erdély igazgatásának. Az Erdélyi Udvari Kancelláriát megszüntette ugyan, de az országos kormányhatóságokat nem. Tartott a különálló Erdély igazgatásának megszüntetése által okozandó nehézségektől, s nem számolt azzal, hogy az erdélyi kormányhatóságok nem vagy csak lagymatagon képviselik politikáját. Amellett királyi biztosul a korábbi aulikus Vay Miklóst küldte Erdélybe (ami további bajoknak lett forrása). így Erdélyben a következő helyzet alakult ki: az országrész kormányzását felső fokon a magyar minisztérium intézte, amelyhez közvetlenül is lehetett fordulni. Megmaradtak azonban a korábbi kormányhatóságok is, s az ügyek nagy részét — köztük éppen a legfontosabbakat, minthogy ezekben gyors intézkedésekre volt szükség — ezek látták el. (Intézkedéseikről utólag vagy egyidejűleg jelentést tehettek a minisztériumoknak, azok azonban így már kész helyzet elé voltak állítva.) S végül — zömmel politikai fontosságú ügyekben — Vay hoz fordultak az erdélyiek. Közben Teleki Pestre távozott az unióbizottságba, s a Gubernium elnökletét a kincstartó, Mikó Imre vette át (megtartva kincstartói tisztét, de a Thesaurariatus alelnökének, Béldi Györgynek adva át a Thesaurariatus tényleges vezetését). Az igazgatás alsó szerveiben nem történt változás. A törvényhatóságok vezető tisztviselőinek egy része még márciusban-áprilisban lemondott; egy másik csoportjuk júniusban; jó részük azonban a helyén maradt. Az újak a liberális nemesség képviselői voltak. Szeptemberben Erdélyben is megindult a császári reakció fegyveres támadása a magyar forradalom ellen. Mire az Országos Honvédelmi Bizottmány észbekapott, és Kossuth elrendelte az erdélyi kormányszervek feloszlatását, már késő volt. Puchner október 18-án átvette az országrész feletti teljhatalmat, Vay pedig — aki előzőleg, Mikóra hagyva a királyi biztosságot, Bécs miniszterelnök-jel öltjeként Pestre sietett, hogy aztán a megígért Lamberg-sors elől Kolozsvárra meneküljön, és hiába próbáljon valamiféle „alkotmányos konszolidációt" létrehozni — még a Gubernium feloszlatását sem hajtotta végre, amit az Országos Honvédelmi Bizottmány (Kossuth távollétében) helyeslőleg tudomásul is vett. Mikor a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből, a Gubernium Kolozsvárott maradt. Fennállásának utolsó másfél hónapját a katonai hatóságoktól ért megaláztatások és a főhadiparancsnoksággal (meg a román Komitéval) vívott hatalmi harcok közt töltötte el. 1848 végén Kolozsvárott felszabadulását még megérte, s titokban még utána is levelezett Puchnerrel. Az új év azonban már rosszul köszöntött rá: 1849-i egyetlen ténykedése az volt, hogy tudomásul vette Beöthy feloszlató rendelkezését. (Közben pedig, 1848 végén, Habsburg részről is elrendelték feloszlatását.)
