Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

Ferenc József 1860. december 9-én báró Kemény Ferencet nevezte ki az erdélyi kancellária ideiglenes elnökévé. Kemény az unió híve, Erdély korábbi autonómiájának visszaállítását kérte, s december 19-i, az uralkodóhoz intézett felterjesztésében azt javasolta, hogy a szervezés Magyarországhoz hasonlóan Erdélyben is az 1847-i alapokon történjék. Ezzel szemben a minisztertanács osztrák tagjai Erdélyben ideiglenesen az abszolutizmus idején behozott állapotokat akarták fenntartani s az országgyűlés és közigazgatás szervezését egy Gyulafehérvárt megtartandó értekezletre bízni, amelyen a románoknak és szászoknak módjuk lenne kívánságaikat kinyilvánítani. Az uralkodó december 21-i elhatározásában úgy döntött, hogy Kemény hívjon össze Gyulafehérvárra tanácskozást az országgyűlés szervezése ügyében. Az országgyűlés hatásköre — az októberi diploma által szabott határok között — a korábbi erdélyi közjognak megfelelő legyen, de összetételében mind a korábban előjogokkal rendelkező nemzetek, felekezetek és rendek igényeit, mind az azelőtt politikai jogokkal nem rendelkező nemzetiségek, rendek és felekezetek kívánságait és szükségleteit vegyék tekintetbe. Ugyanakkor azt is elrendelte, hogy a hivatalos nyelvhasználat Erdélyben ismét a régi rendszernek megfelelő legyen, a községek és egyes személyek azonban a nyelvhasználat terén a magyarországiakéhoz hasonló szabadságot élvezzék. A Horvátország alkotmányjogi kérdéseivel foglalkozó báni értekezlet a horvát nyelv kizárólagos szolgálati és hivatalos nyelvvé tételét, horvát kancellária felállítását és Dalmáciának Horvátországhoz csatolását követelte. Sokcevic horvát bán már ezt megelőzően közölte Goluchowski államminiszterrel, hogy a horvát politikusok a megyék visszaállítását a régi területi beosztás alapján kívánták. Ezekután a horvátok nem tudták megakadályozni, hogy az uralkodó engedjen a Zala megye történeti határainak visszaállítására vonatkozó magyar követelésnek. Ferenc József 1861. január 27-i elhatározásában kimondotta a Muraköznek Magyarországhoz való visszacsatolását. Még alig indultak meg az egyes országokban az újjászervezésre vonatkozó tanácskozások, amikor az uralkodó, látva, hogy az októberi diploma nem hozta meg a várt hatást, 1860. december 13-án a konzervatív Goluchowski államminisztert elbocsátotta állásából, s helyébe a liberálisabb, de ugyanakkor az összbirodalmi érdekeket erélyesebben képviselő Schmerlinget nevezte ki. Schmerling dolgozta ki azt a birodalmi képviseletről szóló alkotmánytörvényt, amelyet a császár a minisztertanácsban történt tárgyalás után az 1861. február 26-án kiadott ún. februári pátensben tett közzé. Ez szabályozta a birodalmi tanács összetételét, hatáskörét, eljárási módját. A birodalmi tanácsba Magyarországnak 85 képviselőt kellett volna delegálnia. A külügy és a hadügy kérdéseibe a birodalmi tanács nem szólhatott bele, az ezekben való döntést az uralkodó magának tartotta fenn. A februári pátens kiadásával egyidőben a császár új ún. államtanácsot létesített, kinevezett tagokból, amely tanácsadó szervként működött mellette. A februári pátens rendelkezései a birodalmi tanácsot valóságos parlamentté tették, amely mellett az egyes országgyűlések szerepe erősen korlátozott volt. Míg az októberi diploma a föderalisztikus elvnek bizonyos en-