Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
14 első megyei biztost és 15 helytartósági titkárt nevezett ki külső tartományból Magyarországba. Amikor ezt nekik a kormányzóság tudomásukra hozta, mindegyiküknek megküldte a kinevezettek teljes névjegyzékét, megjegyezvén, hogy ebből meggyőződhetnek, az elithez tartozó, becsületes, alkalmas, tevékeny, kipróbált politikai hivatalnokokat szemeltek ki abból a célból, hogy Magyarországon mintaszerű közigazgatást létesítsenek. A kormányzóság az újonnan Magyarországra kerülő hivatalnokoknak külön a lelkére kötötte, hogy — amennyiben a törvénnyel és az egyenlőség elvével összeegyeztethető — különös tekintettel legyenek a nemességre, és bánjanak vele megkülönböztetett módon, hiszen ez a nemesség röviddel ezelőtt még az egyetlen politikai tényező volt az országban, kezében tartotta az ország közigazgatását és törvényes előjogokkal rendelkezett. Könnyítsék meg tehát számára az átmenetet az ország új közjogi berendezkedéséhez, amely a tőrvény előtti egyenlőség elvén alapul, s legalább a formákban enyhítsék azt, ami lényegét tekintve változhatatlan. 00 A helytartósági osztályok 1853. május 1-én kezdték meg hivatalos működésüket, nekik kellett azután az új megyei és szolgabírói hatóságok szervezésénél közreműködniük. A megyehatóságok átszervezése rövidesen megtörtént, úgyhogy azok már augusztus 1-ével áttérhettek az új rendszerre. Sokkal nehezebb feladatot jelentett a szolgabírói hivatalok átszervezése, amely nemcsak nagyarányú személycserét, de a területi beosztás teljes felülvizsgálatát is szükségessé tette. A definitívum tervezésekor Bach megkérdezte Albrecht főherceget, az addigi területi beosztás milyen változtatását tartaná célszerűnek? A kormányzó 1853. február 1-én kelt válasza, amelyet Hauer, a kormányzóság polgári osztályának vezetője fogalmazott, 01 annak a véleménynek adott kifejezést, hogy a gazdasági szempontokat az új helyzetben az eddiginél nagyobb figyelemre kellene méltatni. Ügy vélte, hogy a tolnai és baranyai németség nemzetiségi jogai most már a pest-budai kerületben sem lennének veszélyeztetve, s hogy az egyes közigazgatási kerületeknek az új szervezetben kimondott nagyobb önállósága — amit a kormányzó mindenképpen meg kívánt óvni — eloszlatja azt az aggályt, hogy a megnagyobbított pesti kerület szupremáciát gyakorolna a nyugati kerületek felett. Azt javasolta tehát, hogy a lakosság érdekeit figyelembe véve, csatolják Tolna és Baranya megyét a pesti kerülethez. Másrészt viszont Borsodot a kassai kerületbe kívánta kebeleztetni, tekintve, hogy Miskolc Kassához közelebb feküdt, mint Pesthez, s azért is, mert úgy vélte, hogy Magyarországon nem lehet a nemzetiségeket teljesen elkülöníteni egymástól, és talán nem is kívánatos a magyar megyéket egységben tartani. A területi változások ellen szólt viszont az a tény, hogy az 1850. évi beosztásra épült nemcsak a politikai katóságok illetékességének elhatárolása, hanem a bírósági szervezet, a telekadó-provizórium és a postaszervezet is, és hogy az eddigi átszervezések minden esetben területi átcsoportosítással is együtt jártak, ami egyrészt gyakorlati szempontból okozott nehézségeket, másrészt nem volt alkalmas arra, hogy a rendszer tartósságába vetett 60 D 46. 1853: Organisierungs-Akt. Alig. 11 994. 61 D 46. 1853: Org.-Akt. Alig. 1699.
