Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

MÁSODIK RÉSZ Az októberi diploma korában működő politikai kormányhatóságok iratai

ugyanakkor lojálisán képviselik a birodalom központi kormányzatának törekvéseit. Vay Miklós — röviddel kinevezése után — az uralkodótól nyert felhatalmazás alapján az államminisztériumból, az igazságügyminisztériumból és a legfelsőbb törvényszék magyar szekciójából, néhány magyar tisztviselőt vett át a magyar kancellária státusába. így került a magyar kancelláriához Privitzer István, a volt belügy- (most állam) minisztérium tanácsosa, Eckstein Rudolf belügyminisztériumi osztálytanácsos, Beke Kálmán igazságügyminisztériumi tanácsos és több más hivatalnok. Ezzel az abszolutisztikus kormányzattól örökölt hivatali személyzettel kezdte meg az „új" magyar kancellária hivatali működését 1860. november 4-én. A visszaállított magyar kancellária legelső feladata az" új magyar közigazgatási és törvénykezési hatóságok és hivatalok megszervezése volt. Amíg ezek megalakultak, a meglevők tovább folytatták működésüket, szükség esetén kötelesek voltak azonban a magyar kancellároknak felvilágosításokat adni. Vay Miklós inkább a szervezés munkájával volt elfoglalva, a kancellária belső ügyvezetését lényegében Szőgyény látta el. Az 1861. évben, az országgyűlés feliratára adandó királyi válasz megfogalmazásával kapcsolatban, súlyos ellentétek merültek fel köztük és az osztrák kormánytagok között. Az uralkodó júliusban Vayt és Szőgyényt felmentette állásukból, és gróf Forgách Antalt nevezte ki főkancellárnak. Forgách az év végéig egyedül vitte a kancellária elnökségét. Minthogy azonban novemberben az ország közigazgatásának újbóli, a nyílt önkényuralom szellemében való átszervezésére került sor, az uralkodó Forgách tehermentesítésére december 20-án Károlyi László személyében alkancellárt nevezett ki. ök ketten vezették a magyar kancelláriát egészen addig, amíg az uralkodó 1864 áprilisában, ill. májusában el nem mozdította őket. Április 22. óta gróf Zichy Hermann volt a kancellár és Privitzer István a másodkancellár, Beke Kálmán pedig június 3-ától kezdve az alkancellár tisztét töltötte be. Forgách Antallal szemben, aki nemcsak az osztrák hivatali arisztokrácia tagja, hanem egyben a magyar nagybirtokos osztály érdekeinek is képviselője volt, Zichy Hermann, az „oktroi-kancellár" teljesen osztrák szellemben működött. Az 1865-i kormányválság, az ún. Schmerling-féle provizórium bukása az ő hivatalkodásának is véget vetett, az uralkodó június 16-án Majláth György tárnokmestert nevezte ki főkancellárnak. Privitzert ugyanez év szeptember 3-án nyugdíjazták, s 14-én Károlyi László újból elfoglalta előbbi állását mint alkancellár. Beke Kálmán másodkancellárként működött tovább. A kancellária életének az 1867. évi kiegyezés, ill. a felelős magyar minisztérium kinevezése vetett véget. Az újonnan kinevezett minisztériumok március 10-ével kezdték meg működésüket, így a kancelláriához intézendő ügydarabokat 9-éig bezárólag oda, e naptól kezdve azonban a király személye körüli miniszterhez, gr. Festetich Györgyhöz kellett küldeni. A kancellária hatáskörét nagyrészt ez és az igazságügyminisztérium vette át. Ennek megfelelően a személyzet egy részét is Festetich minisztériumába, más részét az igazságügyminisztériumba osztották be, azonban a többi minisztérium, a Kúria, ítélőtábla is vettek át kancelláriai tisztviselőket. Az elintézetlenül maradt ügydarabok az illetékes minisztériumhoz kerültek át.