Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

szer meg nem erősödött s a lakosság hangulata biztosítékot nem nyújt újabb felkelések ellen. A katonai kormányzat rendeltetését Schwarzenberg három pontban jelölte meg. Ezek 1. a forradalom elfojtása és a birodalom egységét fenyegető intézmények felszámolása, 2. a korona tekintélyének helyreállítása és javainak visszajuttatása, 3. mindazon intézkedések végrehajtása, amelyek a nemzetiségek egyenjogúságának biztosítására, valamint ahhoz szükségesek, hogy az új állami rend — az ország szokásainak és hagyományainak lehető kímélésével — bevezethető legyen. Amíg a háború tart — írta a miniszterelnök felterjesztésében — és még utána is sokáig, addig, amíg csak szükség van a katonai kivételes törvények fenntartására, szó sem lehet a polgári hatóságok független működéséről: a hadi jog érvényes, a hatalom a katonai parancsnok kezében van letéve. Ez idő alatt biztosítani kell a polgári közigazgatásban az ügyek szabályozott menetét. A kormánynak fel kell használnia ezt az időt arra, hogy megnyerje a lakosság bizalmát. Ha helyzetét meg akarja szilárdítani Magyarországon, a jövőben nem operálhat koncessziókkal, és nem támaszkodhat egyetlen pártra, miként a múltban. Éppen ezért nem kívánta a hadseregparancsnok mellé a magyar nemesség valamely tagját kirendelni, hanem kipróbált osztrák hivatalnokot jelölt ki polgári biztosul, aki a kormánynak segítségére lenne abbeli törekvésében, hogy erős, hozzá hű pártot alakíttasson az országban. Hogy a jólét emelésének s az ország gazdasági ereje fejlesztésének legfőbb feltételét, a hitelt biztosítsák, — úgy vélte — mindenekelőtt hitelképessé kell tenni a földbirtokot, az ősiség eltörlésével és a telekkönyvek bevezetésével. Ebben egyformán van érdekelve a nemesség, a parasztság és a papság, s hatását a megnövekedett forgalom révén hamarosan élvezni fogja a polgárság is. A katonai megszállást a kormánynak fel kell használnia arra, hogy megnövelje az ország pénzügyi forrásait, és az állami terheket az egyes koronaországok között egyenlő mértékben ossza fel, Magyarországot is beleértve, amelynek kárpótlást kell adnia azokért az anyagi áldozatokért, amelyeket a birodalom nem magyar részei a háborúban hoznak. Mindez a minisztertanács közvetlen és tartós befolyását teszi szükségessé a magyar ügyekre, hiszen már most elő kell készíteni és még a katonai kormányzat idején hatályba kell helyezni azokat a törvényeket, amelyekkel az új állami rend alapjait lerakják, s a közigazgatást is úgy kell megszervezni, hogy az a jövő berendezkedés céljainak megfeleljen. A pénzügyigazgatás terén be kell vezetni a legfontosabb reformokat: a közbenső vámvonal eltörlését, az egyenes adózás kiterjesztését minden osztályra, s a fogyasztási adók bevezetését a kiesett vám pótlására. Magától értetődik — így érvelt a miniszterelnök —, hogy e törvényjavaslatok elkészítését nem bízhatják a katonai főparancsnokra; az eddigi tapasztalat is azt mutatja, hogy a katonai és polgári ügyek egy kézben való egyesítését valamelyik kormányzati ág megsínyli. Windischgrátz idején a kormány még csak nem is értesült megfelelő módon arról, hogy a hadseregparancsnok milyen intézkedéseket hozott a polgári igazgatás területén. Azt javasolja tehát az uralkodónak, állítson a főparancsnok oldala mellé egy, a