Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

iskolatanácsosokat is ki lehetett nevezni, s felkérni őket, hogy tanácsaikkal az iskolafelügyelőknek legyenek segítségükre. Az iskolafelügyelők mint a miniszteri biztos tanácsosai működtek oktatási ügyekben, annak székhelyén, az ő nevében és jóváhagyásával. Feladataik a következők voltak: a) Minden iskola és nevelőintézet felügyelete, a pesti egyetemet kivéve. b) A miniszteri biztos támogatása minden, az oktatásügyet érintő ténykedésében. c) Javaslattétel a magyarországi közoktatásügy reformját illetően, a Thun-féle alapelvek értelmében. Az új kinevezések megtörténte után a miniszteri biztosoknak iskolai és tanulmányi ügyekben közvetlenül a miniszterrel kellett levelezniük. A Geringer által ideiglenesen kirendelt iskolafelügyelők csak az újak kinevezéséig folytathatták hivatali működésüket. Az új rendszer alapjául az uralkodó 1849. október 24-i legfelsőbb elhatározása szolgált, amely elrendelte, hogy Magyarországon tanügyi főhatóságokat kell létrehozni. Minden katonai kerületben meg kellett alakítani az ún. „Kerületi Tanhatóság"-ot mint a kerület iskoláinak főhatóságát. A tanhatóság elnöke a katonai kerület miniszteri biztosa, tagjai pedig megfelelő számú iskolai felügyelők. A tanhatóság rendeleteit és jelentéseit saját nevében adta ki, a miniszteri biztos vagy az általa kijelölt tanhatósági tag jóváhagyásával. Az ügyek intézése tanácskozás útján történt vagy pedig az egyes tagok részéről közvetlenül, a miniszteri biztos felelősségével. A tagoknak iskolatanácsosi cím járt, megbízatásukat a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól kapták. A fizetés nélküli iskolatanácsosok (akiket a nemzetiségek és vallásfelekezetek szükségleteire való tekintettel jelöltek ki) a miniszteri biztos felszólítására egyes tanácskozásokon részt vettek, vagy írásbeli tanáccsal látták el a tanhatóságot. A tanhatóság hatásköre kiterjedt a kerület minden iskolájára, kivéve az egyetemet, amely közvetlenül a minisztériumnak volt alárendelve, és a más minisztériumok alá tartozó szakiskolákat. Ez a hatáskör magában foglalta a tanintézetek állami ellenőrzését és tudományos-pedagógiai irányítását, nem érintette azonban az iskolafenntartó jogát az általa dotált iskola vezetésére. Különösen az egyházak és szerzetesrendek tartották meg befolyásukat a vallásoktatás irányítására és ellenőrzésére. Minden iskolai ügyben készült beadványt a tanhatósághoz kellett intézni, amely azt vagy közvetlenül intézte el, vagy — ha az ügyben való döntés joga a minisztériumnak volt fenntartva — oda terjesztette fel. A minisztérium iskolai ügyekre vonatkozó döntései is — közvetve vagy közvetlenül — a tanhatóságokhoz kerültek. A tanhatóságok minden „belső" (tehát tisztán tudományos-pedagógiai) ügyben közvetlenül leveleztek a minisztériummal, az iskolák „külső" ügyeiben viszont, amelyeket politikai vagy adminisztratív jellegüknél fogva a magyarországi császári biztos tudomására kellett hozni, a császári biztoson keresztül, A tanhatóságok mindazokat a tárgyakat, amelyekben 1848-ig a helytartótanács döntött, önállóan vagy a császári biztos közreműködésével intéz-