Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
amit Magyarországon korábban alkotmánynak neveztek, s így teljesen az uralkodótól függ, hogyan rendezi majd az ország alkotmányát és közigazgatását. Amíg tehát az oktrojált alkotmány a magyar történeti alkotmány egyes részeit még érvényben levőnek njálvánította, röviddel utána a kormányférfiak egymás között már egyetértésre jutottak abban, hogy az oktrojált alkotmánynak ezt az ígéretét nem veszik figyelembe. Ami a rendszer társadalmi bázisát illeti, a kormány •— mint arra Bach fentebb említett előterjesztésében már célzott — nem kívánt az ókonzervatívok vékony rétegére támaszkodni. Schwarzenberg június 2-i felterjesztése részletesen kifejtette, hogy a kormánynak a lakosság minden osztályának anyagi és szellemi érdekeit figyelembe kell vennie, s a „pártütő" kormánynyal szemben, amely szerinte ígéretekkel elégítette ki a lakosságot, valóságos anyagi előnyöket kell biztosítania számára. A paraszt, a polgár, a pap, a nemes egyformán meg kell hogy győződjék arról: rendezett állam jótéteményeiben részesül. A bíróságoknak is egyformán kell mérniük az igazságot parasztnak és nemesnek. A bécsi minisztérium tehát azt remélte, hogy polgári jogviszonyok teremtésével, a tőkés fejlődés feltételeinek biztosításával oly mértékben járulhat hozzá az ország anyagi erejének fejlesztéséhez, ami megszerzi majd számára a lakosság széles rétegeinek bizalmát. Hogy ezek a remények nem váltak valóra, az lényegében a rendszer ellenforradalmi jellegének és önkényuralmi módszereinek volt a következménye, A szabadságharc leverése után a birodalom kormányzatában egyre inkább a reakciós erők kerekedtek felül, s végül is meghátrálásra késztették a liberális minisztereket. Az ellenforradalom, amikor a végrehajtó hatalmat Bécsben is, az ostromállapotban levő tartományokban is a katonai kormányzatot és a csendőrséget irányító tábornokok kezébe tette le, az abszolutizmus híveit előnyös helyzetbe juttatta s a birodalmi alkotmányt bukásra ítélte. Az abszolutizmusnak számos híve akadt Ausztriában, különösen a hadseregben és a magas bürokrácia, valamint általában az udvari arisztokrácia képviselői között. Az arisztokrácia képviselői főként Metternich körül csoportosultak, aki külföldről is beleszólt a Monarchia belügyeinek intézésébe, és szervezte az alkotmányos kormányzat ellenzékét. Metternich és Windischgrátz — s velük a magyar konzervatívok egy része — egyetértettek a birodalmi alkotmány elítélésében. Abszolutisztikus birodalmi kormányzatot kívántak, a tartományok bizonyos mozgási szabadságával, Magyarország ősi alkotmányának legalább részleges helyreállításával. Azt hirdették, hogy az ausztriai államgépezet fő motorja nem a hivatalnokok, hanem a birtokos nemesség. 11 E csoporttal szemben Kübeck volt kamaraelnök a magas bürokráciát képviselte. Kübeck s a vele egy véleményen levők azt hangoztatták, hogy a forradalom elnyelte a nemességet és magával rántotta a demokráciát; az ellenforradalmi kormányzatnak nem maradt más támasza, mint a hadsereg, a hivatalnoki kar és az egyház. 12 Az udvari kamara volt elnöke — aki a forradalom idején különösnek tartotta, hogy a birodalmi gyűlésen 11 Metternich-Winneberg, Richárd: Aus Metternichs nachgelassenen Papieren Bd. 8. Wien 1880—1884. 467—475. 1.; Friedjung i. m. I. 445—446. 1. 12 Friedjung i. m. I. 451. 1.
