Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

A Wessenberg—Doblhoff minisztériumban Bach Sándor töltötte be az igazságügyi tárcát. Amikor ő a beteg Stadion helyett a belügyminisztérium élére került, az uralkodó Schmerling Antal lovagot nevezte ki igazságügyminiszterré. Miután azonban a konzervatívoknak sikerült a Reichsrat életre hívásával megtörniük a minisztérium addigi egyeduralmát, és teljessé tenniük a liberális hagyományokkal való szakítást, Schmerling 1851 januárjában a miniszteri széket a legfelsőbb törvényszék tanácselnöki tisztségével váltotta fel. Utódja a pénzügyminiszter testvéröccse, Krauss Károly lovag lett, aki 1857. május 18-ig vezette a minisztériumot. Ekkor gróf Nádasdy Ferenc, az erdélyi jogszolgáltatás újjászervezője lett igazságügyminiszter; ő végezte a miniszteri teendőket egészen 1860. október 20-ig. Az igazságügyminisztérium hatáskörét az 1852. április 12-i legfelsőbb elhatározás szabályozta. Eszerint hozzá tartozott a jogszolgáltatási szervezet legfelsőbb irányítása a birodalom egész területén, a katonai határőrvidéket és a katonai jogszolgáltatást kivéve. Ö gyakorolt felügyeletet a birodalom valamennyi törvényszéke és államügyészsége s az azoknál alkalmazott hivatalnokok és szolgák felett. Az úrbéri törvényszékek működésére a belügyminisztériummal közösen ügyelt fel. A kereskedelmi törvényszékeknél a kereskedő-ülnököket, a bányatörvényszékeknél a bányászati szakértő ülnököket, az illető szakminisztériumokkal való egyetértésben nevezte ki. Joga volt a törvényszéki hatóságok valamennyi ügyébe betekinteni s tőlük ezekre vonatkozóan felvilágosítást vagy véleményt kérni. Főfelügyeletet gyakorolt a vizsgálati fogdák kezelése felett, gondoskodott a törvényszékek és államügyészségek anyagi szükségleteiről, megfelelő elhelyezésükről, ellenőrizte az igazságszolgáltatás céljaira nyújtott pénzösszegek felhasználását. Ö nevezte ki az ügyvédeket és közjegyzőket is, és gyakorolt felettük fegyelmi jogkört. Közreműködött új börtönök és büntetőintézetek felállításánál és szervezésénél, valamint a fennállók szabályozásánál. A pénzügyminisztériummal közösen intézkedett az árvavagyon és a bírói letétek tárgyában. Kegyelmi ügyekben az uralkodóhoz kellett felterjesztést tennie. Olyan esetekben volt erre szükség, amikor a büntetés enyhítése meghaladta a törvényszékek hatáskörét, vagy olyan bűnügyekben, amelyekben a halálos ítéleteket legfelsőbb jóváhagyásra kellett felterjeszteni. Javaslatot kellett tennie az uralkodónak olyan szolgálati helyek betöltésére nézve is, amelyek adományozását a császár magának tartotta fenn. Olyan magánjogi ügyekben, amelyekben a legfelsőbb törvényszék úgy nyilatkozott, hogy a törvénynek szabad folyást kell engedni, az uralkodóhoz benyújtott s az ő kézjegyével ellátott folyamodványokat a minisztériumnak közvetlenül kellett elintéznie. Az igazságügyminisztérium a hozzá utalt ügyeket három osztályban: az igazgatási, a törvényelőkészítő és a szervező osztályban intézte. A szabadságharc leverése után az uralkodó az igazságügyminisztérium illetékességét Erdély területére is kiterjesztette. így az egész erdélyi bírósági szervezet a minisztérium irányítása alá került, ahol az erdélyi ügyekről külön erdélyi előadó referált. Az októberi diploma értelmében az igazságügyminisztérium hatásköre Erdélyre nézve a visszaállított erdélyi kancelláriára szállt át, s vissza kellett állítani a régi bírósági szervezetet is. Ennek következtében a minisztérium