Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

lelő módosítása által nem látszottak biztosítottnak. Az országgyűlés viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a törvények módosítására csak a törvényes állapotok helyreállítása, a magyar minisztérium kinevezése után kerülhet sor. A magyar kormányférfiak ebben a helyzetben — már csak a saját érdekükben is — kezdeményező lépést tettek: tervezetet dolgoztak ki a kiegyezésre, s úgy vélték, ha ezt az uralkodó elfogadja, a tervet majd az országgyűlés kormánypárti képviselőinek kezébe adhatják. A javaslat Majláth, Belcredi, Esterházy, Sennyey és Bartal közös tanácskozásain született meg, s azt a minisztertanács 1866. április 9-én az uralkodó jelenlétében tárgyalta. Eszerint a közös ügyeket intéző birodalmi minisztérium tagjai a külügyminiszter, a hadügyminiszter, a birodalmi pénzügyminiszter, a külkereskedelem és közlekedésügyi miniszter, valamint a német—szláv tartományok kancellárja s a magyar korona országainak kancellárja lennének. A csak Magyarországot érintő ügyeket országos magyar kormány intézné, ide tartoznék az ország politikai igazgatása, a vallás- és közoktatásügy, az igazságügy, az országos pénzügy, valamint az ipar- és kereskedelemügy. Az országos kormányzat élén a tárnokmester állna, az egyes reszortokat államtitkárok vezetnék. A minisztertanács s maga az uralkodó is komoly formában tárgyalt erről a konzervatív elképzeléseket tükröző és a magyar országgyűlés többségének kívánatait távolról sem kielégítő tervezetről; a határozathozatalt csak a porosz háború kitörése akadályozta meg, ami a terv megvalósítását időszerűtlenné tette.

144 Az országgyűlést a háború időtartamára elnapolták, a 15-ös bizottság azonban még az elnapolás előtt, június 25-én összeült és elfogadta Deák Ferenc operátumát. Ugyanaznap a 67-es bizottság is letárgyalta és elfogadta a javaslatot, s elrendelte annak kinyomtatását. Az országgyűlés úgy oszlott szét, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia új szerkezetének alapjait — javaslat formájában — még a háború sorsának eldőlte előtt lerakta. A javaslat leszögezi, hogy — bármi legyen is az országgyűlés megállapodása a közös ügyekre nézve — az mindaddig életbe nem léphet, amíg az ország alkotmánya egész terjedelmében vissza nincs állítva. Másik alapfeltételként pedig kimondja, hogy a teljes alkotmányosság a Monarchia többi országában is tettleg életbe lépjen. A közös ügyekre nézve közös minisztériumot irányoz elő a javaslat, ez a minisztérium azonban nem gyakorolhat befolyást egyik fél kormányzati ügyeire sem. Nem fogad el semminemű közös parlamentet sem a közös ügyekre nézve, hanem ezek tárgyalását a két országgyűlés által választott delegációkhoz utalja, amelyek a teljes paritás alapján működjenek. A delegációk legfontosabb feladata a közös költségvetés megállapítása lenne. A pragmática sanctióból kiindulva, közös ügyeknek minősíti a javaslat a külügyet és a hadügyet, mint a közös és együttes védelem eszközeit, fenntartva azonban az országnak az újoncmegajánlás jogát, a szolgálati idő meghatározását és a katonaság elhelyezését és élelmezését illető intézkedéseket. A pénzügyeket csak annyiban tekinti közösnek, amennyiben a fenti közöseknek elismert tárgyakra fordítandó közös költségekről van szó. m Redlich II. 469—478. 1.