Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

hanem bocsássa azt majd a közigazgatási reformjavaslattal együtt az or­szággyűlés elé királyi propositiókként. Ferenc József ehhez január 23-án: hozzájárult, s így az újjászervezés lekerülvén a kormányhatóságok napi­rendjéről, lényegében a provizórium meghosszabbításának vagy megszün­tetésének kérdése is eldőlt. Ettől kezdve a központi kormányhatóságok ve­zetőit már nem a reform kérdései, hanem a provizórium megszüntetésének módozatai foglalkoztatták. A magyarországi közigazgatási provizórium, amely a magyarokat sem elégítette ki, még kevésbé kedvezett a nemzetiségeknek. Az utóbbiak kép­viselőinek a provizórium egész ideje alatt szívós harcot kellett vívniuk az egyenjogúság elvének érvényesítéséért a hivatali nyelvhasználat terén s bi­zonyos önkormányzati jogok megadásáért anélkül, hogy törekvéseiket teljes siker koronázta volna. Az októberi diplomának a községek szabad nyelvhasználatára vonat­kozó rendelkezéseit az autonóm korszak nacionalista szellemű törvényható­ságai általában figyelmen kívül hagyták; maga a kancellár, Vay Miklós sem adott ki pontos utasítást az uralkodó szándékának végrehajtására néz­ve. Ennek következtében a nemzetiségi lakosú községek legnagyobb részé­ben nem történt meg a lakosok nyelvének hivatalos nyelvként való beveze­tése. A provizórium kezdetével a nemzetiségek reményei megnőttek, s egyre több panasszal és kéréssel fordultak az uralkodóhoz, helyzetük azonban egyelőre nem változott lényeges mértékben. Forgách főkancellár minden erejével azon volt, hogy a nemzetiségek politikai térhódításának gátat ves­sen, és emiatt is ellentétbe került osztrák minisztertársaival. Pálffy, bár igyekezett a maga módján igazságot tenni, általában a helytartótanács ma­gyar tanácsosainak többségi véleményét támogatta. A megyei közegek na­gyobb része pedig a magyar nemesség tagjai közül kerülvén ki, a nemzeti­ségi községekkel is szívesebben levelezett magyarul, mint azok nyelvén. A provizórium kezdete óta többször elrendelték ugyan annak a kihirdetését, hogy az októberi diploma vonatkozó rendelkezése érvényben van, de a me­gyei kormányzók nem érezték magukat hivatva arra, hogy a községi nyelv kérdésébe felülről beavatkozzanak és a községeket maguk vegyék rá arra, hogy jogaikkal éljenek. Hatósági beavatkozásra csak akkor került sor, ha a községek nemzeti nyelvük elnyomása miatt panasszal éltek. A községi nyelv kérdését az Arad megyei román értelmiség felségfolya­modványa vetette fel az 1862. évben éles formában. Az ebben foglalt pana­szok elseje Bohus János főispán ellen irányult, aki a panasztevők szerint az autonóm korszakban rendszeres nemzeti elnyomást fejtett ki, e korszak el­múltával pedig látszólag visszavonult ugyan a közügyektől, az ideiglenesen a megye élére állított királyi biztos útján azonban továbbra is érvényesí­tette befolyását a megye ügyeire, s ez a befolyás nem kedvezett a román érdekeknek. A további panaszok legfontosabbika az volt, hogy a községek­től megvonták azt a jogot, miszerint hivatalos nyelvüket maguk választ­hatják. A panaszok kivizsgálására Pálffy maga utazott a megyébe. A vizsgá­lat eredményéről szóló 1862. április 24-én kelt felterjesztésében többek kö­zött azt javasolta, hogy a nemzetiségi megyékben érezhető súrlódások meg­szüntetése végett közvetlen hatósági befolyással szabályozzák a nem ma­gyar ajkú községek hivatalos nyelvét. Szerinte minden egyes községre nézve

Next

/
Thumbnails
Contents