Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

Felállítja a tételt, amely szerint minden szervezés jó, ha jó választásokhoz: vezet, viszont minden szervezés káros, ha az ellenkező lehet az eredménye. Azt javasolja, kérdezzék meg a szervezés ügyében azokat, akiknek a választásokat kell majd lebonyolítaniuk, s akiknek leginkább érdeke, hogy azok jól sikerüljenek, vagyis a megyei kormányzókat. Ök — állítja az emlékirat — azt fogják mondani, hogy minél kevesebbet változtassanak a közigazgatás és igazságügy szervezetén, és csak olyan intézkedéseket hozzanak, amelyekre elkerülhetetlenül szükség van, s amelyek nem ingatják meg a kormány iránti bizalmat. Éppen ezért Pálffy a szolgabírói hivatalok átszervezését sem tartja időszerűnek. Szerinte a közigazgatás költségesebbé és rosszabbá válna, ha ezeket a hivatalokat a főszolgabírák mellett koncentrálnák, amint azt a közigazgatás egyes bírálói kívánják. A fennálló helyzetben ugyanis a szolgabírák a kirendeltségek révén sűrűbben érintkezhetnek a lakossággal, mint ha ezeket összevonnák. Az átszervezés tehát a választások eredményét is hátrányosan befolyásolná. Átfogó szervezés helyett Pálffy egyelőre csak kisebb korrekciókat javasol. Ilyen lenne pl. az, ha előírnák, hogy a főszolgabíró csak a közigazgatással, a többi bíró csak az igazságszolgáltatással foglalkozzék (amint az néhány megyében történt). Ilyen intézkedés lehetne továbbá az, hogy az esküdtek a szolgabírákkal azonos helységben lakjanak, vagy az, hogy lehetőleg minden szolgabíró oldala mellé kerüljön egy fizetés nélküli tiszteletbeli szolgabíró. Az emlékirat egyébként nem ellenzi, hogy a közigazgatás és igazságszolgáltatás reformjáról tárgyaljanak és ilyen jellegű előmunkálatokat készítsenek. Ez utóbbiak szerinte értékes anyagot szolgáltathatnak az országgyűlés számára, s arra az esetre, ha az országgyűlést fel kellene oszlatni, a reformokat végre is hajthatnák — ilyen módon az előmunkálatok az országgyűlés megrendszabályozásának eszközeivé is válhatnának. Az emlékirat végül megállapítja, hogy a provizórium már két és fél éve tart, és óva int attól, hogy olyan esetleges előnyökért, amelyeket az újjászervezéstől várnak, a már elért eredményeket is kockára tegyék.

125 Zichy ezt az emlékiratot egyszerűen irattárba tétette. Kevéssel később, június 17-én már a bíróságok átszervezésének az uralkodó által jóváhagyott alapelveit közölte a helytartóval. Az alapelvek elseje az, hogy a bíróságot Magyarországon ezentúl csak állandó, királyi kinevezéstől függő bírák gyakorolhatják. Ebből viszont magától következett, hogy a politikai hatóságokat is át kellett szervezni. Zichy mielőtt a politikai igazgatás átszervezésére vonatkozó javaslatát az uralkodó elé terjesztette volna, közölte Pálffyval, hogy a megyei központi és járási tisztviselőket is állandósítani kívánja királyi hivatalnokokként, s nekik ugyanazokat az előnyöket kívánja biztosítani, amelyek a kinevezendő bírósági tisztviselőket megillették. Szeptember 4-én a kancellár újabb elnöki levélben arra kérte fel a helytartót, hogy a helytartótanács kebeléből néhány megyei kormányzó bevonásával alakítson bizottságot, s azt bízza meg a megyék, szabad kerületek és szabad királyi városok politikai tisztikarának szervezésére vonatkozó tervezet kidolgozásával. Ha ugyanis át akarták alakítani a bírósági szervezetet az uralkodó által szentesített alapelvek szerint, ha külön akarták választani