Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

revizoroknak s addig nem árusíthatták a könyveket, amíg jóváhagyásukat meg nem kapták. A helytartótanácsban a vallásügyi bizottság foglalkozott a cenzúra-üggyel, a püspöki cenzorok és a hatóságok véleményei alapján ez adott véleményt a tanácsnak a könyvekről. 1747-ben Mária Terézia megszüntette a törvényhatóságok könyvvizsgálati jogát s felkérte a Bécsben székelő jezsuita tartományfőnököt, hogy két pozsonyi jezsuitát bízzon meg a cenzúrával, akik állandóan ezzel foglalkozzanak; ezek számára fizetést is rendelt. Ez a két pozsonyi jezsuita azután átvizsgálta a külföldről behozott könyveket, mind a vallási, mind az egyéb tárgyúakat s jelentést tett róluk a vallásügyi bizottságnak. Kötelességük volt felügyelni a nyomdákra is, hogy semmit se nyomjanak ki előzetes cenzúra nélkül. 1754-től kezdve Mária Terézia rendelete értelmében megküldték a helytartótanácsnak a bécsi cenzúra által eltiltott könyvek jegyzékét. Az ezekben szereplő könyveket Magyarországon is tiltottaknak kellett tekinteni s a pozsonyi cenzorok ezeket már nem is nézték át. A bécsi cenzúra által engedélyezett könyvek behozatala elé pedig semmi akadályt nem volt szabad gördíteni. A külföldről behozott könyveket — azoknak kivételével, amelyeket már Bécsben átvizsgáltak, lepecsételtek és bizonyítványt csatoltak melléjük — a harmincadhivatalok lefoglalták és beküldték a kamarának, onnan jegyzékkel együtt a helytartótanácsba szállították s a helytartótanács adta át.a cenzoroknak. Az ő véleményük került azután a vallásügyi bizottságon és a helytartótanácson át a kancellária közvetítésével a királyhoz, az pedig a bécsi cenzúrabizottság véleménye alapján döntött. A könyvek átvizsgálása így természetesen lassan ment, hiszen kevés cenzor volt, a könyvkereskedőknek és a könyveket behozó protestánsoknak néha hosszú ideig (esetleg évekig) kellett várniuk, míg visszakapták könyveiket. 1763-ban a cenzúra-ügyet átadták az esztergomi érseknek. A helytartótanács ekkor az addig felgyűlt eredeti cenzori jelentéseket és a könyvjegyzékeket átadta az érseknek. Ettől kezdve a kancellária a cenzúrával kapcsolatos iratokat egyenesen a prímási hivatalba küldte. 1765-ben, Barkóczy érsek halála után ismét visszakerült a cenzúraügy a helytartótanácshoz s visszavették az átadott iratokat is. 1772-ben Mária Terézia elrendelte, hogy a világi és szerzetes papok semmiféle teológiai munkát, prédikációt, imádságos vagy énekeskönyvet stb. ne adjanak nyomdába, amíg a helytartótanácsi cenzúra át nem vizsgálta s ettől kezdve ezeket a munkákat is beküldték a helytartótanácsnak cenzúrázás végett. A jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után Mária Terézia továbbra is volt jezsuitákra bízta a cenzúrát. A cenzúrairatok nagy része ebben az „Acta revisionis librorum" című állagban van elhelyezve, de vannak ilyen iratok az „Acta religionaria" és az „Acta miscellanea" állagban is. Az alaki sorozatok közül főként a „Benigna mandata" és a „Relationes et protocolla consiliariorum" című sorozatokban maradt sok ilyen irat. Az „Acta revisionis librorum"-ban az első irat 1731-ből való. Az 1763—65 közötti évekből, amikor az esztergomi érsek intézte a cenzúraügyet, mindössze néhány darab irat van. Legtöbb irat az 1770-es évekből származik. Az iratokból képet kapunk arról, hogy milyen könyveket hoztak be Magyarországra könyvkereskedők és a külföldről hazajövő protestánsok, s főként az 1770-es években arról is, hogy milyen könyveket, kalendáriumokat, teológiai értekezéseket stb. nyomtattak ki Magyarországon s