Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS A HELYTARTÓTANÁCS FELÁLLÍTÁSA, SZERVEZETE, HATÁSKÖRE, ÜGYINTÉZÉSE ÉS ILLETÉKESSÉGI TERÜLETE Az 171 l-es szatmári békekötéssel hosszú időre lezárult az évszázados függetlenségi harcok időszaka, az országra a viszonylag békés fejlődés évtizedei köszöntöttek. Az ősi ellenség, a török ugyan még ott állt a déli területeken — néhány év múlva innét is kiverték —, de az egykor Európát rettegésben tartó birodalom ereje már rég hanyatlóban volt, s martalóc csapatai nem fosztogattak többé a Duna—Tisza közén vagy a Dunántúlon, nem volt többé véres, pusztító háborúk színtere az ország. A béke időszakának kezdetével az ország újjáépítése megkezdésének nélkülözhetetlen előfeltételévé vált olyan központi kormányhatóság megteremtése, melynek kezében összefutnak az igazgatás szálai, tájékozódást szerez a közállapotokról és gondoskodik arról, hogy az igazgatás közép- és alsófokú szervei a törvényeket megtartsák és végrehajtsák. A központi kormányhatóság felállításának a szükségessége természetesen nem nevezhető teljesen újkeletű, csupán a szatmári békekötést követő évtizedekben felmerülő kérdésnek. A probléma előzményei két évszázaddal korábbra, a mohácsi vészt követő időszakra nyúlnak vissza. Hogy az e téren ismételten megújuló kísérletek nem vezettek tartós eredményre, abban központi szerepe volt az idegen uralkodók és a magyar rendek közötti ellentétnek, mivel a központi kormányhatóságot mindkét fél saját hatalmi és anyagi érdekeinek szolgálatába szerette volna állítani. A 16. és 17. századi központi magyar államigazgatás A magyar állam kormányzásában a 16. és 17. században és még a 18sz. első negyedében is központi szerepet játszó magyar tanács (Consilium Hungaricum) vagy más néven királyi tanács nem felelt meg az újkori államigazgatás igényeinek. Jellegzetes középkori vonásait mindvégig megtartotta és sohasem alakult át állandóan működő újkori hatósággá. Rendi jellegét megtartva sohasem szolgálta a központi hatalom céljait. Feladatát nem a modern értelemben vett államigazgatásban látta, hanem a közjogi kérdésekre korlátozta és különösen az országgyűlési tárgyalások idején játszott jelentős szerepet. A Habsburg-birodalom igazgatását újjászervező I. Ferdinánd Magyarországon is kísérletet tett, hogy a királyi tanácsot a helytartói tisztség révén állandóan ülésező újkori hatósággá alakítsa. Mivel Ferdinánd és utódai