Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

kiadta számára III. Károly. (Az utasítás másolatban megtalálható a Helytartótanácsi lvt.-ban, a Kézikönyvtár No. 5. jelzetű kötetében.) Az országos biztosság közvetlenül a helytartótanács felügyelete alatt állott s igazgatóját (director) is mindig a helytartótanács főúri tanácsosai közül nevezte ki a király. Tagjai a kerületi biztosok (commissarii districtuales) voltak,-akik az igazgató irányítása alatt kerületük központjában — amely egyúttal a kerületben működő hadbiztosnak is székhelye volt — végezték munkájukat. Az 1724. évi utasítás 8 kerületre (pozsonyi, besztercebányai, soproni, budai, kassai, eszéki, debreceni, szerémi kerületre) osztotta az országot. (A pozsonyi kerülethez tartozott Pozsony, Nyitra, Trencsén, Mosón, Győr, Komárom vármegye, a sopronihoz Sopron, Vas, Zala, Somogy, Veszprém vármegye, a beszetercebányaihoz Árva, Liptó, Turóc, Bars, Zólyom, Hont vármegye, a budaihoz Pest vármegye, a Kiskunság, Nógrád és Heves vármegye, a Nagykunság és a Jászság, Esztergom, Fejér és Csongrád vármegye, a kassaihoz Abaúj, Zemplén, Sáros, Szepes, Gömör, Torna, Borsod, Ung, Bereg vármegye, a debrecenihez Máramaros megye, Kővárvidék, Középszolnok, Szatmár, Szabolcs és Kraszna vármegye, az eszékihez Baranya, Tolna, Bács, Bodrog vármegye, a szerémihez Bihar, Zaránd, Arad, Csanád, Békés és Ugocsa vármegye.) A kerületek beosztásában azután bizonyos változások történtek. A szerémi kerülethez később Szerem, Verőce és Pozsega megye tartozott, Arad, Csanád és Békés megyét pedig átsorolták a budai, Bihar és Ugocsa megyét a debreceni kerülethez. Bereg megye a kassai kerületből a debrecenibe került. Az eszéki kerületi biztosság megszűnt, helyébe a pécsi lépett, amelybe a korábban az eszéki kerületbe tartozó Baranya, Tolna, Bács és Bodrog megyén kívül Somogy megyét is beosztották. (Ez korábban a soproni kerületbe tartozott.) Ezenkívül 1781-ben megszervezték a horvát (másként zágrábi) kerületet (Várasd, Kőrös, Zágráb megyével és a fiumei tengerparttal) és a temesvári kerületet (Temes, Krassó és Torontál megyével). A kerületi biztosok s rajtuk keresztül a biztossági igazgató, illetve a helytartótanács ellenőrizte a vármegyéktől függő megyei biztosok munkáját. Az országos biztosság munkájának megértéséhez tudnunk kell azt, hogy az országban tartózkodó kisebb részben magyar, nagyobb részben idegen ezredekből álló hadsereg ellátása az I. Lipót korában bevezetett porció-rendszer szerint történt: a megyéknek és a városoknak a területükre beosztott katonaság számára meghatározott mennyiségű szállást, élelmet, takarmányt, fuvart és pénzt kellett szolgáltatniuk. A természetbeni szolgáltatásokat bizonyos kulcs alapján beszámították a hadiadóba. (A katonáknak adott ,,orális portio" napi egy font húst és két font kenyeret tett ki. Emellett még egyéb szolgáltatásokat, ún. salgamum-ot is kaptak a katonák: tüzelőfát, világítást, sót, ágyat. Mindezekért havonta 3—4 forintot vontak le a jobbágy hadiadójából, ennyivel kevesebbet kellett pénzben fizetnie. A lovak eltartására szolgáló „equilis portio"-napi 6 font zab, 8 font széna és heti 3 csomó szalma volt; ennek fejében havi 3 forinttal könnyebbedéit a jobbágy adója.) Az ezredek és századok vonulásakor az illető megye biztosa vette át a csapattestet a megye határán, gondoskodott elhelyezéséről, ellátásáról és felszerelése szállításáról mindaddig, amíg a megye másik határán át nem adta a szomszéd megye biztosának. A megyei biztosok gyűjtötték össze azokat a nyugtákat, amelyeket a tisztek adtak a falusi bíráknak a felhasznált szolgáltatásokról s ezeket a nyugtákat 2—3 havonként felterjesz-