Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai

besztercebányai, soproni, budai, kassai, debreceni, szerémi és eszéki kerületre. (A kerületek beosztásában bekövetkezett változásokra, valamint a megyéknek az egyes kerületekbe való besorolására és általában az országos biztosságra 1. még a „Relationes commissariatus provinciális directoris et vicedirectoris" c. állag ismertetésében mondottakat.) Az országos biztosság a helytartótanács közvetlen felügyelete alatt állt s igazgatóját és aligazgatóját mindig a helytartótanács főúri tanácsosai közül nevezte ki a király. A helytartótanácsban az ügyosztályi rendszer bevezetése után külön ügyosztály, a departamentum commissariaticum foglalkozott a hadsereggel kapcsolatos ügyekkel és az országos biztosság munkájának irányításával, meg személyi ügyeinek intézésével. Az országos biztosságra háruló napi munkák zömét a kerületi biztosok végezték, akik állandó összeköttetésben voltak a kerületükbe tartozó megyékkel, városokkal és a magyarországi föhadparancsnokság hadbiztosaival, gondoskodtak a katonaság beszállásolásáról, élelmezéséről, előfogatokkal való ellátásáról; felügyeltek a hadiadó pontos beszedésére, a katonaság számára szolgáltatott élelem, szállás, takarmány, fuvar, előfogat stb. értékét a törvényhatóságok által bemutatott nyugták alapján az adószedőkkel és a hadbiztosokkal együtt tartott computusokon beszámították a törvényhatóságok hadiadójába, s a katonaság kihágásainak, kártételeinek kivizsgálása és jóvátétele, a katonaság és a polgári lakosság közti ellentétek elsimítása érdekében megtették a szükséges intézkedéseket a katonai hatóságoknál. Tevékenységükről a biztosok rendszeres jelentéseket küldtek az országos biztosság igazgatóságának, az pedig a helytartótanács elé terjesztette ezeket s megküldte a helytartótanács rendeleteit a kerületi biztosoknak. Az országos biztosság szervezetében és munkájában csupán II. József uralkodása hozott változást. II. József 1786-ban új rendszert vezetett be a katonaság ellátásában: a gyalogságot ettől kezdve a kincstár tartotta a törvényhatóságok hozzájárulásaiból létrehozott „fundus deperditalis"-ból. Mivel így az országos biztosság munkája megkevesbedett, az uralkodó csökkenteni akarta az országos biztosság tisztviselőinek létszámát s ezért a megüresedő állásokat nem töltötte be. Halála után azonban az üresedésben levő igazgatói, aligazgatói, kerületi biztosi és helyettes biztosi állásokat újra betöltötték, majd megszüntették a II. József idejében működött tábori főbiztosságot (superior provinciális campestris commissariatus), amely az országos biztosság feladatkörébe tartozó ügyeket intézett s visszaállították a katonatartás korábbi rendszerét is; így azután az országos biztosság mind szervezetét, mind munkáját tekintve ismét úgy működött — egészen 1848-ig — mint 1785 előtt. Teendőit később szaporították az 1797, 1800/01, 1805/6, 1809 és 1813. évi nemesi felkelések. Az ezekkel kapcsolatos ellátási és egyéb ügyeket Vé.gh István az országos biztosság aligazgatója, majd 1808-tól igazgatója irányította, mint tábori főbiztos (supremus campestris commissarius). Ezek az ügyek hosszasan elhúzódtak, egészen az 1830-as évekig. Az országos biztosság igazgatóságának iratai nem egészen hiánytalanul és nem teljesen rendezett állapotban maradtak fenn. így az igazgatóságnak az 1783 előtti időszakban kifejtett munkásságát nem annyira az igazgatóság irataiban, mint inkább a helytartótanács irattárának egyes állagaiban követhetjük nyomon. A biztossági igazgató és aligazgató jelentéseit (tisztázatban) megtaláljuk a „Relationes commissariatus provinciális directoris et vice-