Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai

Jelenléti ívek: „Liber praesentium" 1840—1844 1 kötet „Jelenlevők jegyzéke" . 1845—1848 1 kötet márc. 10. A központi könyvbíráló szék felállítását 1838-ban rendelte el az uralkodó, de a szervezés munkájának elhúzódása miatt csak 1840. július 24-én kezdte meg működését. Az öt előadóülnökön kívül egy titkár, egy írnok és egy futár dolgozott a hivatalban. A magyar cenzúraszervezetben a központi könyvbíráló szék közvetlenül a helytartótanács után következett s felügyeletet gyakorolt az ország valamennyi cenzora és revizora felett. (Az összes cenzorok, meg a pesti és budai revizorok felett közvetlenül, a vidéki revizorok felett pedig a kerületi tanulmányi főigazgatók útján.) A cenzorok és revizorok munkájának irányítása mellett maga is foglalkozott kéziratok cenzúrázásával. Feladatait 1. bővebben a „Dep. revisionis librorum" ismertetésében. A központi könyvbíráló széknél külön iktatták az elnöki és külön az általános iratokat. (Az elnöki és az általános iratok megkülönböztetésében azonban nem fedezhető fel határozott elvi szempont.) Az általános iratokban foglalt ügyek nagy részét a könyvbíráló szék tanácsülésen tárgyalta meg s hozott róluk döntést; kisebb részét azonban, azokat, amelyekben érdemi döntésre nem volt szükség, csak közbeeső intézkedésre — „currens" ügyként intézte el s csak utólag jelentette be a tanácsülésen. (Ennek megfelelően külön jegyzőkönyvek készültek a „sessionalis", vagyis a tanácsülésen megtárgyalt és a „currens", vagyis utólag bejelentett ügyekről.) Az elnöki iratok („Acta praesidialia") évek s az éveken belül iktatószámok szerint vannak rendezve. Nem maradtak fenn teljes számban, különösen az 1840—1845. éviek közül veszett el sok. Segédkönyvül használható hozzájuk az elnöki iktatókönyv; ez megadja az irat iktatószámát, tárgyát, a napot, amelyen az ügyet elintézték s az elintézést, egyes esetekben pedig áz elküldés napját is. Mutatója nincs. Az általános iratok („Acta .. .") szintén évek s az éveken belül iktatószámok szerint következnek egymás után. Ezekből is sok hiányzik, különösen az 1840—1842. és az 1847—1848. éviek közül. Segédkönyvként használhatjuk hozzájuk az általános iktatókönyvet („Protocollum ..."). Ez közli az iktatószámot, az előadó nevét, az ügy tárgyát, annak a tanácsülésnek éven belüli sorszámát és napját, amelyen az ügyet tárgyalták, az elintézést és az utóiratok iktatószámát. Az iktatókönyvnek mutatója is van, évenként külön kötetben. A hiányzó általános iratokat az 1840—1846-os évben bizonyos mértékig pótolják a tanácsülési jegyzőkönyvek. („Protocolla sessionum ..." és „Protocolla currentia..."). Ezek kéthasábosak, egyik hasábban az ügy iktatószámát és tárgyát, a másikban a döntést jegyezték fel. Az 1845—1846-os és 1848-as évről fennmaradtak az előadási engedély végett bemutatott színművek külön iktatókönyvei s ezek mutatói is. Címük: „Színművek jegyzőkönyve", ill. „Színművek mutatókönyve". A színművek jegyzőkönyve megadja a színdarabnak az ebben az iktatókönyvben kapott iktatószámát és — törtvonallal elválasztva — a könyvbíráló széki iktatókönyvben kapott iktatószámát, a bíráló nevét, a színdarab címét, a benyújtó színház nevét, vagy csak a benyújtás napját, annak az ülésnek az éven belüli