Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai

néhány írnok és kisegítő (járulnok) volt segítségére. A számvevői munka ellenőrzésére a helytartótanácsban állandó bizottság alakult; a számvevői bizottság (commissio rationaria). Ez a bizottság átnézte a számvevők jelentéseit (sőt a bizottság számára 1754-ben kiadott utasítás — 0. L. Helytartótanácsi lvt. Kézikönyvtár. No. 5 — szerint magukat a számadásokat is) és azután véleménye kíséretében a tanács elé terjesztette döntés végett. A tanács határozatát, azután közölte, a számvevőkkel, és azok a határozatnak megfelelően elkészítették az uralkodóhoz intézendő felterjesztés, vagy a törvény• hatóságokhoz szóló meghagyás fogalmazványát. A fogalmazványokat a bizottság hagyta jóvá és a letisztázott iratokat a számvevő, a bizottság elnöke és a tanács elnöke írta alá. Az a tény, hogy a számadásokkal kapcsolatos fogalmazványok elkészítését, letisztázását és a számadások ügyében érkező iratok kezelését nem azok a személyek végezték, akik a helytartótanács többi irataiét, hanem a számvevők és melléjük beosztott tisztviselők, azt eredményezte, hogy az ő együttesük rövidesen külön kebelbéli hivatallá: számvevőséggé (exactoratus, officium exactoratus, officina rationaria) alakult. Munkája természeténél fogva a számvevőség jelentősége sokkalta nagyobb volt, mint a helytartótanács többi kebelbéli hivataláé: az irodaigazgatóságé, az irattáré és a kiadóhivatalé. A számvevői munka fontosságának elismerését mutatja, hogy a számvevőt később a tanácsülésekre is meghívták, hogy azonnal felvilágosítást adhasson az esetleges vitás kérdésekben; 1769-től pedig mindig helytartótanácsi tanácsost neveztek ki a számvevőség vezetőjévé, tehát a számvevőnek ettől kezdve már nemcsak hozzászólási, hanem szavazati joga is volt a tanácsüléseken. Nagy jelentőségű volt a számvevőség fejlődésében a helytartótanács 1783. évi reformja. Ennek során ugyanis II. József feloszlatta a számvevői bizottságot, viszont ügyosztályt nem szervezett a számvevési ügyek intézésére, hanem azokat teljesen a számvevőség hatáskörébe utalta. Ettől kezdve a számvevőség egészen önállóan végezte munkáját, önálló szakhivatalként, s a helytartótanács csak személyzeti és fizetési kérdésekben gyakorolt felügyeletet felette. Az 1783. évi átszervezéskor II. József négy osztályra osztotta a számvevőséget. Az első osztálynak a megyei és városi hadiadóval, a másodiknak a megyei háziadóval,, a harmadiknak a városi háziadóval és a gazdasági számadásokkal, a negyediknek az alapítványokkal kellett foglalkoznia. Ez az osztálybeosztás azonban hamarosan módosult; úgyhogy csak három számvevőségi ügyosztály működött. Ezek közül az első: a departamentum contributionale az ország 53 megyéjének, a jász-kun kerületnek, a hajdúvárosoknak, a 49 sz. kir. városnak és a 16 szepesi városnak a hadiadószámadásait ellenőrizte (összevetve az országos biztosság biztosainak számadásaival), valamint a megyék és a kiváltságos kerületek háziadószámadásait. Ennek a gondjaira bízták a II. József által elrendelt összeírással kapcsolatos nyilvántartási és összesítési munkákat is. A második ügyosztály, a departamentum civile a sz. kir. városok, azonkívül Felsőbánya és a 16 szepesi város évi „kamarai" számadásait (vagyis a városok egész gazdálkodását) vizsgálta felül. A harmadik 'ügyosztály, a departamentum ecclesiastico-fundationale az alapítványi számadásokkal foglalkozott. Ennek munkájáról bővebben a helytartótanács alapítványi ügyosztályának ismertetésében szólunk. (0. L.