Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

levéltárába tartoztak, vagy amelyeket kiselejtezhetőnek találtak. Ezekről az iratokról jegyzéket készítettek és az irattárnok döntés végett a tanács elé terjesztette. Selejtezni csak az uralkodó engedélyével lehetett.* A többi segédhivatal munkájával együtt az irattárét is az irodaigazgató ellenőrizte. Az irattárnok kéthetenként jelentésben számolt be a hozzá beosztott hivatalnokok munkájáról. A hanyagokat az irodaigazgató intette meg, a szorgalmasokat pedig előnyben részesítette az előléptetéseknél. A levéltári munka eredményeiről havonként tettek jelentést az irodaigazgatónak. Ugyanis ő jelölte ki, hogy a hiányok pótlásánál mire fektessék a súlyt. A tanács és az irodaigazgató az irattárral is írásban érintkezett. Az irattár ugyancsak mindig írásban jelentett. A helytartótanács elnökének utasításait vagy a tanácsülésnek az irattárra vonatkozó határozatait az irodaigazgató kapta meg és ő továbbította az irattárnak. Az utasítások és jelentések tárgyukat tekintve nagyjából három csoportra oszthatók: személyi és iratkölcsönzési ügyekre, továbbá az irattár munkájáról szóló jelentésekre. Különösen a régebbi iratok kikeresésére kapott gyakori megbízást az irattár. Gyakran előfordult, hogy a tanács ügyviteléhez 10 évnél korábbi iratokra is szükség volt, melyeket már átadtak a régi irattárnak. Az ilyen kölcsönzések írásban történtek, az átadott iratok elenchusának csatolásával. Hasonló volt az eljárás külső hatóságoknak történő kölcsönzés esetén is. Az iratsorozatnak levéltártörténeti szempontból van nagy jelentősége. A helytartótanács 1848-ban történt feloszlatása után az irattár továbbra is folytatta munkáját. Előbb a 48-as minisztériumok, a szabadságharc leverése után pedig az ideiglenes polgári közigazgatás, majd az abszolutizmuskori kormányhatóságok ügyviteléhez szükséges iratkölcsönzésekkel és felvilágosításokkal foglalkozott. Az 1849-ben Horvátországnak átadott iratokat szintén az irattár válogatta ki és jegyzékelte. 1876-ban az Országos Levéltár vette át az irattár munkáját. Az iratok eredeti irattári rendjükben csak 1839-től kezdődve maradtak meg. A korábbi anyag rendszere azonban az iratokon található jelzetek és a fennmaradt segédkönyvek segítségével könnyen rekonstruálható. A továbbiakban az eredeti irattári rend leírását adjuk, mivel kisebb rendezéssel könnyen helyreállítható. Valószínű azonban, hogy az 1839 előtti anyag egy része elkallódott. 1790-ig az iratokat ladulák és ladulánként újra kezdődő sorszámokkal ellátott fasciculusok szerint tagolták. Két ladula-csoport volt, az „A" és „B" jelzetű, a kettő között azonban sem tárgyi, sem pedig időrendi elhatárolás nem állapítható meg. E korszak anyagához készült az „Index decretorum et decretationum item relationum officii regestraturae" c. mutatókönyv. Ez a fontosabb tárgyi címszavak első betűjére szorítkozó abc-rendben az iratok rövid tartalmát, ladula- és fasciculus-jelzetét és egyes esetekben évét adja meg. Az iratok ma rendezetlenül a „Helytartótanácsi irattári vegyes iratok" c. sorozatban találhatók. 1790-től kezdve az iratokat évkoronként futó sorszámmal ellátva kezel* Az irattár munkájának részletes leírása Ember Győzőnek „A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története 1724—1848". c. könyvében.