Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

osztályt vezető tanácsost terheljék, hanem külön a kebelbéli számvevőségi osztályban tárgyalják és terjesszék a tanácsülés elé. Az új ügyosztály vezetője Mednyánszky János lett. Mednyánszky 1818-ban történt halála után az igazgatói állást újból nem töltötték be. A számvevőhivatalt ettől kezdve ismét a két számvevő vezette. A kebelbéli számvevőségi osztályt azonban nem egyesítették, a „departamentum gremiale"-val, bár az irányítását a helytartótanácsi irodaigazgató, a kebelbéli ügyosztály vezetője vette át. Ez a helyzet megmaradt egészen 1848-ig. A számvevőhivatal két ügyosztályra oszlott, az adó- és az alapítványügyire. Az irattárt és a kiadóhivatalt szintén külön osztálynak tekintették. Az adóügyi osztály ellenőrzése alá a hadiadó, háziadó és általában minden közteher, a zsidók türelmi taksája, a szabad királyi városok árvapénztárai, a fiumei kerület gazdasági számadásai s végül a közkézen levő gyógyszertárak számadásai tartoztak. Az alapítványi osztály a különböző alapítványi javak és közintézetek elszámolásait ellenőrizte. (Az alapítványi osztály hatásköréről és munkájáról bővebbet 1. a számvevőség alapítványi osztálya iratainak ismertetésénél.) A számvevőség munkája három részre oszlott: a helytartótanácsnak felvilágosításokat adott, kimutatást vezetett a tanács igazgatása alá tartozó adók és alapítványok bevételeiről és kiadásairól, s végül ellenőrizte a tanács alá tartozó javak és intézetek elszámolásait. A felvilágosításokat vagy szóban, vagy az iratok láttamozásával, vagy hátirati formában, vagy bizottságban való részvétellel adták meg. Ilyen esetekben a számvevőség mindig közvetlenül érintkezett a tanács illetékes ügyosztályával. Az elintézett és elintézetlen ügyekről azonban évről évre kimutatást készítettek, amelyet az ügyosztályon keresztül terjesztettek a tanácsülés, onnan pedig az uralkodó elé. Évről évre hasonló kimutatást készítettek arról is, hogy a törvényhatóságok hadi és háziadó elszámolásait az alapítványi uradalmak és közintézetek számadásait beküldték-e a számvevőhivatalhoz. A helytartótanács minden a számvevőségre vonatkozó királyi határozatról, vagy tanácsi döntésről az ügyosztályon keresztül értesítette a számvevőséget. Az ügyoszály továbbította a számvevőhivatalhoz azokat a rendeleteket is, melyek csak közvetve érintették a számvevői munkát. (Például a helytartótanács vármegyei osztálya átküldte a megyei tisztviselők fizetésének és létszámának emeléséről szóló határozatot.) A számvevőségi tisztviselők kinevezése — kivéve a tanácsosi rangban levő igazgatót és számvevőt — a helytartótanács hatáskörébe tartozott. A pályázók az igazgatónak adták át kérvényeiket, aki aztán saját és a számvevők véleményével átadta a kebelbéli számvevőségi osztálynak, hogy döntés végett a tanácsülés elé terjesszék. Előléptetés, nyugdíjazás esetén ugyanígy jártak el. Az igazgatónak figyelemmel kellett kísérnie a számvevőségi tisztviselők szorgalmát és képességét, hogy előléptetéseikről méltányosan döntsön. Ha valakit alkalmatlannak talált a számvevői munkára, az ügyosztályon keresztül javaslatot tehetett a tanácsnak más segédhivatalhoz való áthelyezésére. Hasonlóan járt el az indokolatlanul mulasztó tisztviselőkkel szemben. Hat hétig bezárólag saját hatáskörében engedélyezhetett szabadságot, azon felül azonban a tanács elé kellett terjeszteni a kérelmet. Ezeket a feladatokat akkor, amikor a számvevőhivatalt nem az igazgató, hanem a számvevők vezették, ők végezték el.