Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

semmisítse meg. A megyék kötelesek a helytartótanácshoz fölterjeszteni a reverzális-ügyeket a felek vallomásait tartalmazó iratokkal együtt, s csak a helytartótanács engedélyével indíthatnak pert. Ezek voltak azok a feladatok, amelyeket a protestáns vallásügyi osztálynak II. József uralkodása alatt el kellett látnia s lényegében ezekkel foglalkozott a következő időszakban is. Bizonyos eltolódások természetesen előálltak, egyes kérdések kevesebb, mások több, rendszeresebb munkát kívántak a későbbiekben. Míg II. József alatt a vallásgyakorlat engedélyezése természetesen az ügyosztály munkájának középpontjában állott, később a templom-, iskola-, paplaképítésekkel kapcsolatban többnyire csak a telekkihasítás és adómentesítés ügye, a gyűjtési engedélyek megadása, vagy pl. a külföldön gyűjtött adományoknak az érdekelt községhez való eljuttatása adott munkát az ügyosztálynak. A protestáns egyházközségek számára a városi, ill. mezővárosi házipénztárakból folyósított rendszeres dotációk, segélyek ügye viszont a korábbinál jóval több munkát adott az ügyosztálynak. 1795-ben és 1799-ben kiadott királyi rendeletek mondották ki elvben azt, hogy a városi, mezővárosi házipénztárba adózó protestánsok kapjanak segélyt a házipénztárból templomaik, lelkészségeik és iskoláik fenntartásának céljaira, bár korábban is folyt már ilyen segélyezés. Rendszeresen azonban csak az 1799-i rendelet nyomán indult meg a protestáns egyházközségek dotálása. Ekkor minden városnak tervezetet kellett beküldenie a helytartótanácshoz arra vonatkozóan, tud-e erre a célra bizonyos összeget fordítani, s ha igen, mekkorát. Egyes városokban szerződésben egyeztek meg a katolikus és protestáns polgárok a segélyezés tekintetében. A terveket és a szerződéseket a helytartótanács terjesztette föl véleményével együtt döntésre az uralkodóhoz, miután előzetesen a kamarával is megtárgyalta, mennyit adhat egy-egy város a házipénztárából erre a célra. A dotálás kérdése ezzel persze nem intéződött el egyszer s mindenkorra, mindig merültek fel vele kapcsolatos problémák (pl. a protestánsok kértek olyan városokban, amelyekben az első rendezés alkalmával nem kaptak), s új meg új intézkedésekre volt szükség az egész korszak folyamán. A protestáns és katolikus egyházközségek egymás közti súrlódásainak s általában a protestáns vallásgyakorlattal kapcsolatos különböző panaszoknak az ügye továbbra is az ügyosztály elé került. Ide kerültek a protestáns lelkészeknek, iskolamestereknek elmozdításuk esetén orvoslást kérő folyamodványai, a szuperintendenciák elleni panaszai. 1817--től kezdve a protestáns konventek és konszisztóriumok jegyzőkönyveit be kellett küldeni a helytartótanácshoz. Ezeket a helytartótanács fölterjesztette az uralkodónak, az megjegyzéseivel visszaküldte s a helytartótanács azután a jegyzőkönyveket továbbította az egyházkerületeknek. Az ügyosztály forgalmának jelentős része a házassági diszpenzációkért benyújtott folyamodásokból adódott; ezeket döntésre fölterjesztette az uralkodónak. Hasonlóképpen sok munka volt a szökött házasfelek megjelenésére a törvényhatóságok által kitűzött határnapok publikálásával. A korábbinál nagyobb munkát kellett végeznie az ügyosztálynak azokkal a vallásügyi rendelkezésekkel kapcsolatban, amelyek a katolikus egyház bizonyos előjogait biztosították, vagyis az aposztázia és a vegyes házasságból származó gyermekek vallásának kérdésében. Az áttérést I. Ferenc egy 1792ben kiadott rendeletével megnehezítette, kimondván, hogy a katolikus hitet