Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

A fejlődés folyamán a magyar cenzúraszervezetre természetesen mindig újabb és újabb feladatok hárultak, ezek szabályozásában a már kialakult osztrák tapasztalatokat vették alapul. Mikor a hazai újságírás megindulása következtében meg kellett szervezni az újságcenzúrát, 1791-ben a bécsi instrukciót küldték meg; majd amikor a fejlődő magyar színészet a színművek cenzúrázását tette szükségessé, 1795-ben a bécsi cenzorral állíttatták össze a színdarabok cenzúrázásában követendő alapelveket. Az újságok vizsgálatát annyira, fontosnak tartották, hogy a budai újságok cenzúrázását 1802-ben a helytartótanács irodaigazgatójára bízták. Egészen 1840-ig ő, és a munka szaporodtával egyes más tanácsosok végezték ezt a munkát; ekkor azután a központi könyvbíráló székre hárította át a helytartótanács ezt a feladatot. A színdarabokat a budai revizori hivatal vizsgálta át, a legkisebb részletre is kiterjedő instrukció szerint, oly alaposan, hogy sok darabot egészen át kellett írni. A könyvek cenzúrázásában követendő elveket II. Lipót említett 1790-i rendelete után generálisan nem szabályozták; viszont a fontosabb művek cenzúrázását fokról fokra kivették a magyar revizorok kezéből. 1792-ben elrendelték, hogy a magyar alkotmányt, a közigazgatást és a királyi jogokat érintő műveket a kancelláriához kell fölterjeszteni. 1793-ban kimondták, hogy a revizorok nem adhatnak engedélyt olyan mű kinyomására, amely a vallást, erkölcsöket, a királyi jogokat, rendeleteket vagy a közjogot érinti, hanem az ilyen kéziratokat megjegyzéseikkel a helytartótanácshoz kell beküldeniük, az pedig — meghallgatva a revizori hivatal véleményét — dönt, illetve jelentést tesz az uralkodónak. 1802-ben elrendelték, hogy az országgyűlésen tárgyalásra kerülő dolgokról szóló munkákat nem szabad kinyomatni a helytartótanács előzetes engedélye nélkül. 1808-ban elrendelték, hogy a jogi műveket a budai revizori hivatalhoz küldjék be cenzúrázásra s közülük csak a közjoggal és alkotmánnyal foglalkozó műveket terjesszék fel a kancelláriához. 1809-ben kimondták, hogy az államot és közigazgatást érintő művek kategóriájába kell számítani ezentúl a hadsereggel és az ország katonai erejével foglalkozó műveket is és ezeket is föl kell küldeni felülvizsgálat végett az uralkodóhoz. Különösen ügyeltek a szerb és román könyvekre, s 1816-ban ismét elrendelték, hogy ha ezeknek valamely politikai vonatkozásuk van, küldje fel őket a helytartótanács az uralkodóhoz. , A teológiai és vallásos munkák cenzúrázása az egyházak kezében volt. A katolikusoknál és a görög nem egyesülteknél a püspökök intézték ezt az ügyet. A protestánsok számára az 1790—91. évi 26. t. c. 5. §-a biztosította azt a jogot, hogy a maguk választotta és a helytartótanácsnak név szerint bejelentett cenzorok engedélyével szabadon kinyomtathatják vallási könyveiket, de oly föltétellel, hogy a könyvek a katolikus vallás ellen semmi gúnyt vagy sértést ne. tartalmazzanak. A kötelespéldányokat ezekből a könyvekből is föl kellett küldeni és a budai revizori hivatal egyházi cenzora felülvizsgálta őket. A protestáns könyvek ellen gyakran emelt kifogást és ilyenkor a protestáns egyházaknak komoly küzdelmet kellett vívniuk a könyvek elvétele ellen. A cenzúraügyben bekövetkezett reakciós fordulat Magyarországon nem oly gyorsan és erősen vált érezhetővé, mint az örökös tartományokban. Ennek oka részben az volt, hogy nálunk II. József korában sem érvényesült