Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

alóli felmentésekre, kereskedés engedélyezésére, mesterek és legények ellen­téteire, céhek panaszaira vonatkozó iratok is vannak itt. A kérvények és a velük kapcsolatos jelentések sokszor jelentős adatokat tartalmaznak az ipar állapotára vonatkozóan. A céhügyi osztályt 1787-ben megszüntették, mert ügyforgalma nagyon kicsiny volt s a céhügyek intézését a dep. civitatense hatáskörébe utalták. 1788-tól kezdve tehát a dep. civitatense irati között találhatók a céhügyi iratok. 1792 és 1824 között pedig a „Dep. publico-politicum"-ban is vannak ilye­nek. (Itt jegyzem meg, hogy az I. Ferenc rendeletére a helytartótanácshoz beküldött régi céhlevelek nincsenek a helytartótanácsi levéltárban. Ezeket ugyanis a helytartótanács felküldte Bécsbe a m. udv. kancelláriába. Hosszú ideig ott hevertek a céhlevelek, míg azután 1887-ben visszakerültek az országba: egy részüket a budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárában, más részüket a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában helyezték el. Az Egyetemi Könyvtárba került céhleveleket ma is ott őrzik. A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának átadott céhlevelek 1934-ben — a levéltárnak az Országos Levéltárhoz való csatolása során — az Országos Levéltárba kerültek s itt azután az 1945. évben keletkezett raktártűzben elpusztultak.) Az „Acta" sorozatnak van segédkönyve; az 1783—84. és az 1785. évi (szeptember 7-ig terjedő) iratoké a „Regestrum" című központi lajstrom­könyv 114. és 124. rakszámú kötetében található, az 1785—86. és 1787. évi iratoké pedig itt az ügyosztálynál van elhelyezve. A „Normalia"-nak nincs segédkönyve, darabról darabra kell átnézni. A két „Collectio . . ." című szabályrendelet-gyűjteményt II. Józsefnek egy 1785-ben kiadott rendeletére állították össze. Mindkettő a céhügyi sza­bályrendeletek szövegének érdemi részét tartalmazza (tehát a szokványos kezdő- és zárómondatokat nem); az első latin nyelvű; a második a rendeletek német fordítását is adja, tehát latin —német nyelvű. Az első a rendeleteket idő­rendben közli s mutató van hozzá, mely a címszavak első betűjéig terjedő betűrendben adja a rendeletek tárgyát és a lapszámot. A latin —német példány tárgyi csoportokban közli a rendeleteket, mutatója nincs. 51. DEPARTAMENTUM POLITIAE IN GENERE ET CIVITATUM 1845-től: KÖZ- ÉS VÁROSRENDŐRSÉGI (RENDÉSZETI OSZTÁLY) 1783—1848 687 csomó, 241 kötet, 1 füzet Tanácsülési jegyzőkönyvek: „Protocolla departementi politiae in genere", illetve „Protocolla departamenti politiae civi­tatum" . . . . 1783—1847 154 kötet Iratok : „Acta..." 1783—1848 675 csomó „Reponenda I—III" 1786—1848 3 csomó

Next

/
Thumbnails
Contents