Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

A systema harmadik részében, az oeconomicumban tárgyalták az ipart és kereskedelmet, továbbá a vám- és adóügyeket. Abból indultak ki, hogy az ország jövedelmeit növelni kell, mert különben a reformokat sem lehet végrehajtani. A nyersanyagokban gazdag ország külföldről drágán vásárolja iparcikkeket és olcsón adja el nyerstermékeit, mert nincsenek gyárai. Posztó-, bőrés vasgyárakat kell elsősorban felállítani, s külföldről 15 évi adómentességet biztosítva iparosokat behívni, hogy az ország gazdasági élete fellendüljön. A céheket a szabad királyi városokban meg kellene szüntetni — mondották —, mivel akadályozzák az iparűzők számának a növekedését és magasra szabják az árakat. Egységesen szabályozzák az árakat, súlyokat és mértékeket, a csalókat és az uzsorásokat pedig szigorúan büntessék meg. A pénzt az országból az egyházi és világi nagybirtokosok és a katonaság külföldre viszik, ezért nem cirkulálhat az országban, panaszolja a tervezet. Megvizsgálja a külföldi piacokat, hogy hol lehetne magyar árut elhelyezni. Javasolja, hogy a tanács indítson tárgyalásokat a háború előtti angliai bor- és hamburgi gabonakivitel folytatása érdekében. Akadályoztassa meg a borhamisításokat és támogassa a gabona- és állatkereskedelmet. Egyes termékekre pedig — például a vasra — behozatali tilalmat javasol. A felesleges belső vámokat el kell törölni, a szükségesek jövedelméből viszont azok élvezői tartsák karban az utakat és hidakat. A Duna—Tisza és Balaton szabályozása nemcsak a közlekedést könnyítené meg és a forgalmat tenné olcsóbbá, hanem a mezőgazdaság felvirágozását is elősegítené. Az adókezelésnél — mondja a tervezet — külön kell választani a hadi, országos és megyei adókat. A só árát szállítsa le a kincstár, mert akkor egyrészt növekedik a fogyasztás és ezzel együtt a jövedelem is, másrészt a lakosság is egészségesebb lenne. A kunokat és jászokat a király váltsa vissza és a szepesi városokkal együtt csatolja az országhoz, hogy a terhekben részesüljenek. A systemának az oeconomicummal foglalkozó része sem feledkezik meg a nemesek jogairól. Javasolja, hogy a nemesség vámmentességi kiváltságát, vadászati és fegyverviselési jogát továbbra is biztosítani kell. A systema utolsó, egyben legrövidebb része a katonai kérdéseket tárgyalja. Hangsúlyozza, hogy az ország törvényei szerint a katonaság főkapitánya a nádor, de a körülmények miatt hozzájárul ahhoz, hogy a hadsereg a király vezetése alatt maradjon. Azt kéri a királytól, hogy veszély esetén hallgassa meg a tanácsot és a generalatusokba magyar mágnásokat nevezzen ki. A tanács kebelében felállítandó commissariatus hatáskörébe a katonaság elszállásolása, ellátása és a hadiadó tartozzék. Az elszállásolás súlyos terhének az enyhítésére a bizottság kaszárnyák építésében látott lehetőséget. Mivel az eltartás terhét nem sokáig bírja az ország, mindenki részesüljün e terhekben — mondották —, s ha így sem lenne elégséges az ország ereje, akkor a szomszédos tartományok és a német—római birodalom is járuljanak hozzá a katonaság ellátásához. A systema röviden összefoglalt pontjai arra mutatnak, hogy alkotói nagy körültekintéssel vették számba az ország felvirágoztatásának a lehetőségeit. Az egész munkálat, de különösen a gazdasági és katonai részek összeállításában legnagyobb szerepe Károlyi Sándornak, aztán Prileszky Pálnak a bizottság jegyzőjének volt. Rajtuk kívül talán még néhány műveltebb főúr járult hozzá tevékenységével a systema elkészítéséhez. Károlyi Sándor