Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

chorum ordináta) állított fel III. Károly s megbízta a kamarát, hogy a maga részéről is küldjön a bizottságba egy tanácsost. A bizottság számára kiadandó utasítás tervezetét a helytartótanács vallásügyi bizottsága dolgozta ki; a magyar kancellária több helyen módosított rajta, s így adta ki az uralkodó 1733. augusztus 23-án (0. L. Helytt. Ivt. Kézikönyvtár. No. 5.). Ez az utasítás — amelyet 1754-ben kibővítve, de lényegében változatlanul adtak ki újra — szabott irányt a bizottság működésének. Az utasítások szerint a bizottság legfőbb feladata az, hogy a plébánosok számára a lelkészpénztárból rendszeresen segélyeket fizessen ki, mégpedig akkora segélyeket, hogy egy-egy plébános évi jövedelme a plébánosi házhoz tartozó földek hozamán kívül 150 ft-ot tegyen ki. Azoknak a plébánosoknak az évi jövedelmét, akiknek telkük nem volt, 200 ft-ra kellett kiegészítenie. (A görögkatolikus plébánosok jövedelmét is kiegészítették, de csak 100 ft-ra.) Ennek a feladatnak a megvalósításához szükséges volt az, hogy a bizottság tájékozott legyen az országban levő plébániák számáról és jövedelmeiről; ezért a megyéspüspököknek jelentést kellett beküldeniük arról, hogy egyházmegyéjükben hol vannak plébániák, s hogyan vannak ellátva a plébánosok. A beérkezett összeírásokat a bizottság a helytartótanács számvevőhivatalának adta át, hogy ezek alapján tabellákat készítsen, amelyekből kitűnik, mennyivel kell kiegészíteni az egyes plébánosok jövedelmeit. Az egy-egy egyházmegye plébánosai számára szükséges segélyt a lelkészpénztár pénztárosa az illető megyéspüspöknek fizette ki, nyugta ellenében, az pedig a vikáriusok útján kifizette a plébánosoknak, majd a plébánosoktól a kifizetés megtörténte után kapott nyugtákat beküldte a bizottságnak s ekkor visszakapta a saját nyugtáját. A meglevő plébániák segélyezésén túlmenően az uralkodó a bizottságnak még egyéb feladatokat is adott: gondoskodnia kellett a bizottságnak a meglevő egyházi épületek fenntartásáról, újak emeléséről, valamint új plébániák létesítéséről és ellátásáról. Általános elvként azt állapította meg ugyan az utasítás és a királyi rendeletek, hogy a kegyurakat kell rábírni a templom, paplak és iskolamesterlak jó karban tartására, de ahol ez nem ment, ott a bizottság javaslatára a lelkészpénztárból utalványozta ki az uralkodó az építkezésekre szükséges összegeket. Ugyancsak a bizottság véleménye alapján döntött az uralkodó arról, hogy mely helyeken építsenek új templomot, paplakot stb., illetve alakítsák át a filiálét anyaegyházzá. Ilyen esetekben előbb a püspöknek kellett tárgyalnia a földesúrral a templom, tanító-, paplak, iskolamesterlak telkének és az ezekhez tartozó földeknek kihasításáról (a paplakhoz pl. egy egész jobbágytelek járt) és az alesperesnek kellett egy megyei tisztviselővel együtt összeírnia a várható plébániai jövedelmeket. A püspök ezután javaslatot tett a bizottságnak a lelkészpénztári támogatással felépítendő épületekre nézve, s a hozzájárulás elnyerése után havonta jelentést adott az építkezések előrehaladásáról, majd az építkezés befejeztével számadást küldött be. A plébánosok segélyezésén és az építkezések támogatásán kívül még néhány más egyházi célra (pl. pozsonyi Orsolyák, templomi zenészek segélyezésére) is történtek rendszeres kifizetések a lelkészpénztárból. A lelkészpénztárba befolyó pénz kezelését és a kifizetéseket a lelkészpénztár pénztárosa végezte, aki szintén 1733-ban kapott utasítást az uralkodó jóváhagyásával a helytartótanácstól. A pénztáros köteles volt évente számadást benyújtani a bizottságnak, számadását a helytartótanács számvevő-