Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

házy János helytartótanácsi tanácsos (Dunántúl), gróf Berényi Tamás zempléni főispán (Tiszán-inneni kerület), gróf Károlyi Sándor helytartótanácsi tanácsos (Tiszántúl). Rajtuk kívül 1743 februárjában még gróf Csáky Antal abauji főispánt Kassára küldték ki egészségügyi biztosnak. Az 1756-os pestisjárvány idején, melyet Lengyelországból és Erdélyen keresztül a török birodalom területéről hurcoltak be, az egészségügyi bizottság javaslatára 1756 augusztusában gróf Forgács Ferenc tábornokot az Erdéllyel határos vármegyék, gróf Sztáray Imre ungi főispánt pedig a Lengyelországgal szomszédos vármegyék biztosává nevezték ki. A törvényhatóságok jelentéseket küldtek a járványban meghaltak számáról. Ezeket a helytartótanácsnál összesítették, hogy áttekintő képet nyerjenek a betegség pusztításáról. (Állatvész esetén az elpusztult állatokról készítettek összesítéseketa törvényhatóságoktól felküldött adatok alapján.) A járványos betegségek elleni küzdelem mellett az egészségügyi bizottság féladata volt az orvosok, sebészek, fürdősők, bábák működésének az ellenőrzése. A nagyarányú orvoshiány miatt a köznép „gyógyítását" nagyrészt kuruzslók, házaló gyógyszerárusok végezték. A helytartótanács 1739től kezdve ugyan ismételten tilalmazta a kuruzslók és gyógyszerárusok gyógyítását, de teljesen megakadályozni távolról sem tudta. A helytartótanács 1724-ben összeiratta az ország egészségügyi személyzetét. Ezt a rendeletét időnként megismételte, hogy az ország orvosainak és sebészeinek számáról képet nyerjen. 1754-ben utasították a törvényhatóságokat, hogy minden orvos diplomáját másolatban terjesszék fel a helytartótanácshoz. Ezt követően pedig elrendelték, hogy a külföldön végzett orvosok a helytartótanács egészségügyi tanácsosa előtt tegyenek vizsgát. Két évvel a nagyszombati egyetem orvoskarának felállítása után, 1771-ben pedig rendeletet adtak ki, hogy az összes magyarországi orvosok — kivéve azok, akik Bécsben szerezték diplomájukat — az egyetem orvoskara előtt tegyenek vizsgát. 1752-ben királyi rendelet hagyta meg a törvényhatóságoknak, hogy legalább egy közpénzből fizetett orvost és ahol sebészcéh nincsen, sebészt alkalmazzanak. A megyei orvosi állások betöltését azonban a helytartótanácsnak 1756-ban, 1768-ban, majd 1773-ban ismételten szorgalmaznia kellett, részben a vármegyék huzavonája, részben a tanult orvosok hiánya miatt. 1773-ban megállapították a megyei orvosok és sebészek fizetését. Járványos betegség esetén, ha a fertőzött területnek nem volt orvosa, vagy sebésze, a helytartótanács rendelt ki ideiglenesen orvosokat. A sebészek képzése a fürdősökkel együtt, a nagyszombati egyetem orvoskarának felállításáig, céhes keretek között történt. 1756-ban rendelte el a helytartótanács, hogy a sebészmesterek a megyei orvosok előtt tegyék le a vizsgát. 1773 után pedig a sebészek képzését is az egyetem vette át. A sebészek céhleveleit a helytartótanács, illetve az egészségügyi bizottság vizsgálta felül. Űj céhlevelek adására is itt tettek javaslatot az uralkodónak. 1742-ben készítette el Torkos János pozsonyi főorvos „Taxa pharmaceutica Posoniensis cum instructionibus Pharmacopoeorum, Chyrurgorum et Obstetricum" címmel az első gyógyszerárszabást, mely a kirgurusok működését is szabályozta és megállapította a betegektől szedhető díjakat. 1745-ben a helytartótanács Torkos árszabását érvényre emelte. Az egészségügyi bizottság foglalkozott a sebészcéhek közötti viszályokkal, továbbá az orvosoknak, sebé8* 115