Győrffy Sándor: A magyar tanácsköztársaság történetének forrásai a magyar állami levéltárakban (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 2. Budapest, 1960)
A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban
Megmutatja, hogy a dolgozókat közvetlenül érintő ügyekben a választott bíráskodás a M. N. N. felügyelete alatt tovább folyt. A termelés szocializálása tükröződik a munkaadó ülnökök mellőzésében. A területi változások stb. akadályozták a bíróság gyors és hatékony működését; 1919. március 21—június 30 közt 146 baleseti kártérítés és 23 betegségélyezósi járulék iránti pert intézett el, és még 304 ügy folyamatban volt (1919. E. 4. sz.). 7. — A főállamügyészség hatáskörébe tartozott a vád képviselete a budapesti ítélőtábla előtt, az alárendelt 11 államügyészség (Balassagyarmat, Budapest, Eger, Győr, Ipolyság, Kalocsa, Kecskemét, Miskolc, Pest vidék, Székesfehérvár, Szolnok) működésének irányítása, valamint ugyanezen a területen a letartóztató intézetek felügyelete. Minthogy a burzsoá büntetőbíróságok működése a Tanácsköztársaság idején szünetelt, a főállamügyészség ügyköre is összeszűkült. A letartóztató intézetek fölötti rendelkezés pedig a forradalmi törvényszékek vádbiztosainak vagy politikai megbízottaknak a kezébe került (vö. 3087. ikt. sz.). Az iratanyagából egyedül megmaradt iktatókönyv tükrözteti az ügyforgalom csökkenését; a benne feltüntetett 6250 ügyiratból alig több, mint 900 esik a Tanácsköztársaság idejére. Bár az augusztus 2. előtti iratok elpusztultak, az iktatókönyv is tanulságos forrása a Tanácsköztársaság történetének. Tudósít elsősorban a Tanácsköztársaság alatti és utáni személyi változásokról, közli továbbá „Kun Béla és a többi kommunista szabadlábra helyezését" március 22-én (2173. ikt. sz.), majd a Tanácsköztársaság politikai foglyainak kiengedését augusztus 8-án (3088. ikt. sz.); Tükrözteti a Tanácsköztársaság honvédő harcait is a katonai szolgálatra alkalmas tisztviselők összeírása révén (3007. ikt. sz.), és bőséges utalásokat nyújt a Tanácsköztársaság utáni bírósági és fegyelmi megtorlásra. Bemutatja azt is, hogy a főállamügyészség adminisztratív vonalon az Igazságügyi Népbiztossággal és az alárendelt államügyészségekkel levelezett, a március—áprilisban még szórványosan beérkező érdemi bűnügyi iratokat pedig a likvidáló bizottsághoz tette át. 8. — Az államügyészség iratainak zöme, a büntetőperekbe vonatkozó iratok nem maradtak fenn, az 1919-es iratok az elnöki ügyintézésre és a sajtóperekre szorítkoznak. Az államügyészség az 1871: XXXIII. tc. értelmében a közvádat képviselte a budapesti törvényszék előtt, ezzel kapcsolatban irányította a nyomozást, és felügyelt a budapesti törvényszéki fogházakra. A büntetőtörvényszék működésének leszűkülése folytán a Tanácsköztársaság idején az ügyészség ügyforgalma is csökkent. a) Az elnöki iratokhói töredékes voltuk ellenére is képet kapunk az államügyészség és a fogházak személyi és dologi helyzetéről, a fogházak állományáról stb. a Tanácsköztársaság alatt és után. A Tanácsköztársaság utáni megtorlásra különösen fontos ez az állag. b) Az államügyészség hivatva volt a sajtóbűncselekményekben, a budapesti törvényszék előtt a közvádat képviselni, és a nyomozást irányítani. Ez a működése a Tanácsköztársaság alatt szinte teljesen szünetelt. A már folyamatban volt ügyeket, ill. a néhány feljelentés miatt megindult vizsgálatot a likvidáló bizottság megszüntette. így anyagunk (mely mintegy 70%-ban megmaradt mellékleteivel —•lappéldányok — együtt) elsősorban ennek a működésére jellemző, nem szólva a Tanácsköztársaság után megindított sajtóperek értékes iratairól.
