Győrffy Sándor: A magyar tanácsköztársaság történetének forrásai a magyar állami levéltárakban (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 2. Budapest, 1960)
A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban
fellendülésről, mely a proletárdiktatúra alatt bekövetkezett. A művészeti ágak közül a színészet és a városi zenekar szervezésére, a zene ingyenes oktatására, irodalmi kör létesítésére, könyvtárak átszervezésére, a múzeum újjászervezésére, játszóterek létesítésére, munkásakadémiák és előadások szervezésére vonatkozó iratok bőségesen dokumentálják a nagyfokú fellendülést. Ugyanitt található a katonai ügycsoport iratanyaga is, amely az intervenció elleni határvédelemmel, a csempészés meggátlásával, menetszázadok felállításával, felszerelésével és frontra irányításával, valamint a frontszolgálat alóli felmentések ügyeivel kapcsolatos. Végül a központi irattárban találjuk a panasziroda anyagát, amelynek legnagyobb részét gondosan felvett jegyzőkönyvek és az azokra rávezetett véghatáro zatok képezik. b) Külön helyezték el a direktórium II. ügycsoportjának iratait. Ez az ügycsoport tulajdonképpen az alispáni hivatalból fejlődött ki, amely ápr. 4-ón alakult át a II. ügycsoporttá. Az alispán korábbi iratkópzésótől éppúgy nem lehet szótválasztani, mint ahogyan az augusztus 5-e után továbbvezetett alispáni iratanyagot sem lehet elkülöníteni az alapszámos irattári rendszer összefonódásai miatt. Az iratok általános igazgatási kérdésekkel kapcsolatosak. c) A megyei direktórium fondjának további állagát képezi a IV. Közművelődési csoport irattára. Az iratanyagot május 23-ig a tanfelügyelőség irattárában, ezután pedig külön állagban találjuk. Az iratok gazdag anyagot tartalmaznak a tanügyigazgatás átszervezésére, az iskolák állami kezelésbe tételére, a nemzetiségi iskolaügyre, pedagógusok javadalmazására, a nőmozgalom, a gyermekmozgalom, az ifjúsági mozgalom, valamint az ismeretterjesztés ügyeire s főleg a megyét behálózó Művelődésügyi Bizottságok szervezésére. d) A direktórium VII. Ipari szocializálási ügycsoportjának iratai is külön elhelyezést nyertek. A megyei Intézőbizottság április közepén szervezte meg ezt az ügyosztályt. Illetékessége — mint az iratokból kitűnik — az egész megyére kiterjedt. Hatáskörébe tartozott az ipar összes ágainak állami tulajdonba vételé vei kapcsolatos intézkedés, felülvizsgálta az üzemek béradatait, foglalkozott az üzemek közötti anyag-átcsoportosítással, irányította az üzemi termelési biztosokat és bizottságokat stb. Irányította a községekben folyó gépösszeírásokat, műhelyek számbavételét. Az ezekről felvett leltárakat továbbította a Szociális' Termelés Népbiztosságához. e) A megyei Direktórium Gazdasági Hivatalának külön állagot alkotó iratai döntően számadásokból, pénztári okmányokból, ingóleltárakból stb. állanak. f) A direktórium fondján belül külön állagot képez a határátlépésre vonatkozó kérelmek és az ezek alapján tett intézkedések iratanyaga. g) A Direktórium vegyes iratai Obál Béla kormánybiztoshoz intézett panaszos leveleket, a tanácsok elvi jellegű előterjesztéseit, a Határvédelmi alap létesítésével kapcsolatos iratokat, egyes direktóriumi tagok félhivatalos levelezését, kastélyok leltárait, iskolai intézőbizottságok jegyzőkönyveit, sorozási lajstromokat, menekültek névjegyzékeit stb. foglalják magukba, mesterséges rendben. 2. — Vas vármegyei Direktórium Egyházi Vagyont Liquidáló Bizottságának iratai. Ez a bizottság a megyei intéző bizottság I. politikai csoportjának irányítása alá tartozott április közepétől, míg járási megbízottai május 4-én nyertek