Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

II. Miniszterelnökség, Országos honvédelmi bizottmány, Kormányzóelnökség irattárai

1849. május 2. (KossuthArchiv. 491. csomó.) „ május 20. (Kossuth-Archiv. 491. csomó). „ június 14. (Kossuth-Archiv. 491. csomó.) „ július 5. (Vörös Antal-gyűjtemény. 1236. sz.) „ július 29. (Kossuth-Archiv. 491. csomó.) E jegyzőkönyvek, mint már említettem, nem eredetiek. Minden valószínűség szerint Vörös Antal, az országos honvédelmi bizottmány, majd pedig a kormányzó-elnökség irattárnoka készíttette őket. Éppen ezért kérdéses, hogy teljesek-e, vagy csak kivonatosak. Rövidségük kivonatos voltuk mellett szól. De lehet, hogy az eredetiek is csak üyen szűkszavúak voltak. Csak a tárgyat, amiről a tanácskozás folyt, valamint a határozatot tartalmazzák. Arra vonatkozólag azonban, hogy a határozat miként jött létre, voltak-e viták, melyik miniszternek mi volt az álláspontja, ellentétes vélemények esetén hogyan döntöttek, stb., stb., nem kapunk felvilágosítást a jegyzőkönyvekből. Még azt sem tüntetik fel, hogy kik vettek részt az üléseken. Bizonyos nyomok arra mutatnak, hogy a Batthyány-kormány idejében Szemere Bertalan belügyminiszter volt a minisztertanácsok jegyzője. Ez megmagyarázná a jegyzőkönyvek tömörségét. De nem lehetetlen, hogy Jászay Pálnak, a miniszterelnökség titkárának is szerepe volt a jegyzőkönyvvezetés körül. A jegyzőkönyvi kivonatokat, amelyekkel az illetékes minisztériumokat a minisztertanács egy-egy határozatáról értesítették, ő készítette és írta alá. Ilyen kivonatok az egyes minisztériumok irattáraiban szétszórtan találhatók. Hosszadalmas és fáradságos munkával rekonstruálni lehetne segítségükkel a meg nem maradt jegyzőkönyveket, illetve azok egy részét. Kossuth kormányzósága idején álladalmi tanácsosok vezették a minisztertanácsi jegyzőkönyveket. A másolatban és kivonatos formában meglévő jegyzőkönyvek azt tanúsítják, hogy elég sűrűn tartottak minisztertanácsot. Arra vonatkozólag, hogy milyen ügyek tartoztak minisztertanács elé, csak a jegyzőkönyvek részletes áttanulmányozása alapján lehetne, s minthogy nem minden jegyzőkönyv ismeretes, úgy is csak megközelítő pontosságú választ adni. Szabályozva ez a kérdés nem volt, a gyakorlat alakított ki a dolog természetének megfelelően rugékony szabályt. Röviden úgy határozhatjuk meg az e tekintetben kialakult gyakorlatot, hogy az elvi jelentőségű kérdéseket vitték az egyes miniszterek a tanács elé. Azokat az ügyeket pedig, amelyek elvileg tisztázottak voltak, mindegyik minisztérium a saját hatáskörében intézte el. A döntést a minisztertanácson valószínűleg szótöbbséggel hozták. Az egykorú emlékírók szerint (pl. Mészáros Lázár) Kossuth volt a minisztérium legaktívabb tagja, az ő nézete érvényesült a legerősebben a minisztertanácsi határozatokban.