Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)
II. Miniszterelnökség, Országos honvédelmi bizottmány, Kormányzóelnökség irattárai
kon, majd áttért az „e. k." vagy „k. e." betűkkel való jelölésre, hogy végül a „k" betűvel valló megkülönböztetés mellett döntsön. Magukon az iktatói íveken azonban nem írtak betűket a számok alá vagy mellé. Az a tény, hogy az iktatói ívek egyideig lajstromívek voltak, teszi érthetővé beosztásukat. Első rovatukban a lajstromozott irat folyószámát tüntették fel, azaz a lajstromozáskor az iratnak adott irattári számot, amit az iratra „e" betűvel törve vörös tintával jegyeztek fel. A második rovatba a beadó neve, a beadvány kelte és száma, kiadványoknál pedig csak a kiadó neve került. A harmadik rovatban az irat tárgyát, a negyedikben az elintézés megjelölését, az ötödikben a beadvánnyal kapcsolatos, vagy hivatalból kezdeményezett kiadvány elküldésének időpontját, végül a hatodikban a kapcsolatos (elő- és utó-) iratokra való utalást találjuk. Nem tairtották tehát nyilván az iktatás időpontját, ezt az 4 irat hátlapján mint az érkezés keltét örökítették meg. Ha az iktatói ívek kezdettől fogva az iktatás céljára készültek volna, nyilván külön rovatot vezettek volna az iktatás időpontjáról. Ezt a hiányt később sem pótolták, amikor már nem lajstromozták, hanem iktatták az iratokat az íveken. Akár lajstromoztak, akár iktattak az íveken, azokat mindhárom kormányhatóságnál az iroda vezette, az egyes rovatokat ott töltötték ki. A miniszterelnöki irodában az irodagazgató vezetése alatt az irattárnok és két irnok végezte a segédhivatali munkát, ide tartozott a lajstrom-, illetve iktatóívek vezetése is. Külön iktatót nem alkalmaztak, ez ugyancsak azt bizonyítja, hogy az iratokról vezetett ívek eredetileg nem iktatói, hanem lajstromívek voltak. Az országos honvédelmi bizottmány irodájában, amelyet kormányelnöki irodának is neveztek, mivel személyzetét a szakminisztériumokból berendelt tisztviselőkkel kibővítették, már két iktatót találunk. Ugyancsak külön iktatója volt a kormányzó-elnökség irodájának. írásösszehasonlítás alapján pontosan meg lehetne állapítani, hogy milyen időben kik vezették a lajstrom-, illetve iktatóíveket, hogy az iktatókon kívül az irodai személyzet több tagja játszott-e valamilyen szerepet az iktatás körül. Feltehető, hogy az országos honvédelmi bizottmány és a kormányzó-elnökség két-két lajstromozója az iktatói íveknek az iratok elintézésére vonatkozó rovatait vezette, s így megkönnyítette az iktatók munkáját. Abból az időből, amikor még külön számok alatt iktattak és lajstromoztak, mint már említettem, az iktatói ívek nem maradtak fenn, lehet, hogy nem is készültek. Az eredeti iktatói számoknak az iratokon ma már semmi gyakorlati jelentőségük nincsen, a legtöbb esetben a lajstromozáskor át is írták őket a lajstrombeli számokkal. A letisztázott és elküldött kiadványok természetesen az iktatói, nem pedig a lajstrombeii számot nyerték. Ez a magyarázata annak, hogy egyes miniszterelnöki kiadványoknak fogalmazatait hiába keressük az alatt a szám alatt, amelyet a letisztázott kiadvány visel, minthogy a fogalmazat a lajstromozáskor új számot kapott és jelenleg a mellett fekszik. Nem lenne haszontalan jegyzékbe foglalni a miniszterelnökség eredeti iktatószámait és mindegyik mellett feltüntetni, hogy jelenleg hol található, milyen levéltári jelzet alatt fekszik.