Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

II. Miniszterelnökség, Országos honvédelmi bizottmány, Kormányzóelnökség irattárai

kat illetik, comitiva (kisérőjegyzék) mellett saját aláírása alatt szétküldi. — A többieket számszerinti jegyzék mellett anteaktákkal instruáltatja (felszerelteti) s átadja Rákóczy János elnöki titkárnak. — Azokat, amelyek tüstónti elintézést igényelnek, vagy hadi operatiokra vonatkozó jelentések, haladék nélkül, nem várva be a többiek rendbeszedését, adja be (nyilván Kossuthnak). — Rákóczy az elnöki titoknokok közt kiosztja (az iratokat). — A Stuller által beküldött jegyzékben! szám után minden titoknok (saját) nevét odaírja, s átvévén az irományokat, előadás (referálás) alá betanulja. Amire gondolja, elkészíti a határozat proiectumát s referál. Referada után elkészíti a fogalmazást, azt az elnöknek bemutatja. S elnöki látomásozás után, mely nélkül semmit, de semmit tisztáztatni nem szabad, referált actáival együtt, számszerint, amint átvette, Rákóczy titkárnak ismét visszaadja. — Rákóczy ugyanazon jegyzék szerént, amelyet Stullertól kapott, a kiadványokat a kész fogalmazásokkal egyetemben átadja az irodaigazgatónak és senki másnak. — Az irodaigazgató a leirandókat kiosztja az Írnokok között. — Ezek leírván visszaadják az irodaigazgatónak. — Ez az aláírni valókat beadja az elnöknek, aláírás után pedig a kiadónak. Átad egyszersmind a kiadónak az igazgató minden tárgyat, tudomásul, vagy levéltárba tétetni rendelt iratokat, a végett, hogy a kiadó ismét azon jegyzék szerént, amely mellett Stuller az iratokat beadta, átadhassa a levéltárnoknak. — Ez a lajstromozókkal lajstromot készíttet s az irományokat kötetekben a levéltárba beteszi". (Kossuth-Miscellen, 96. sz.) Ez a szabályzat, ha nem is világítja meg az ügyintézés minden egyes részletét, mégis jó tájékoztatást nyújt. Megállapítható a fentiekben röviden vázolt fejlődési folyamatból, hogy a honvédelmi bizottmány szerepe az államkormányzatban 1848 szeptember utolsó napjaitól kezdve fokozatosan növekedett, nemcsak a megszűnt miniszterelnökség és minisztertanács örökébe lépett, hanem az államtitkárok vezetése alatt továbbműködő szakminisztériumok hatáskörébe tartozó fontosabb ügyeket is a bizottmányi üléseken tárgyalták meg és döntöttek bennük. Lényegében nem változtatott ezen a helyzeten a november végén végrehajtott reform sem, amelynek értelmében a bizottmány egyes tagjai átvették néhány szakminisztérium irányítását. Ez a reform a bizottmány munkáját tehermentesítette a tisztán adminisztratív jellegű ügyek intézésétől, amennyiben az ilyen ügyeket a szakminisztériumokhoz utalta, ahova a bizottmány megalakulása előtt is tartoztak Az elvi jelentőségű döntéseket azonban, különösen ha politikai vonatkozásúak voltak, továbbra is fenntartotta a bizottmány részére. Magának a bizottmánynak a jellege és működése azonban lényegesen megváltozott a novembervégi reform következtében. Addig szinte megszakítás nélkül, minden nap délelőtt és délután ülésezett, collegialiter, tanácsszerűleg intézte az ügyeket. Ezután a bizottmányi tanácsülések elvesztették korábbi jelentőségüket, hetenkint csak egyszer tartották őket, s inkább arra szolgáltak, hogy a bizottmány minisztériumokat vezető tagjai beszámoljanak a bizottmányon kívül végzett mun-