Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

II. Miniszterelnökség, Országos honvédelmi bizottmány, Kormányzóelnökség irattárai

összhangzása tekintetéből az egyes szakviseletek mikénti kezelésébe való betekintés szabadságát magának fenntartja, mindannyiszor összehívja a bizottmányt, valahányszor az egyes szakokkal megbízott tagok kívánandják. Vasárnaponkint pedig reggeli 10 órákor az elnök szállásán rendes relationalis heti ülés leend". (Orsz. honv. biz. irattár. 3972/ 1848. sz.) , . Míg azelőtt minden nap reggel 9-től délután 2-ig, majd folytatólag délután 5-től este 10-ig ülésezett a bizottmány, a reform után csak hetenkint egyszer ültek össze a tagok. Az üléseken ettől kezdve csak politikai vonatkozású elvi kérdéseket tárgyaltak, a többi ügyet a kijelölt bizottmányi tag a maga hatáskörében, önállóan intézte el, csak összefoglaló jelentést terjesztett róla a plénum elé. A bizottmány működése így hasonlóbb lett a korábbi minisztériumóhoz. A tárcák élére állított bizottmányi tagok minisztereknek feleltek meg, a heti bizottmányi ülések minisztertanácsoknak. Ennek ellenére Kossuth vonakodott a bizottmányt minisztériumnak, tagjait minisztereknek nevezni. Kossuth ragaszkodásának a bizottmányi formához több oka lehetett. Kétségtelen, hogy mint bizottmányi elnök — kormányelnöknek is nevezték — sokkal nagyobb hatást gyakorolhatott a bizottmányra, mint miniszterelnökként tehette volna minisztertársaival szemben, így a következetes függetlenségi irányt inkább érvényesíthette a kormány politikájában. Ez lehetett a főoka, amiért nem akart minisztériumot. A bizottmány tagjainak munkakörét a ház határozata értelmében ő jelölte ki, ez egyben azt is jelentette, hogy a maga hatáskörét is megállapíthatta, bizonyos ügyeket a maga számára tarthatott fenn. Az ilyen elnökinek mondható ügyeket egészen önállóan, a bizottmány tagjaitól függetlenül intézte el, míg a maga számára — amint olvashattuk — fenntartotta azt a jogot, hogy a szakminisztériumok működésébe is betekintsen. Ebben az emberfelettinek mondható munkában az elnöki iroda volt a segítségére. Ezt az irodát a miniszterelnökségtől vette át és jelentékenyen kibővítette. A Közlöny 1848 december 12-i számában közzétett kimutatás szerint a „kormányelnöki hivatar'-nak a következő személyzete volt: 7 titoknok, 1 fogalmazósegéd, 1 irodaigazgató, 1 levéltárnok, 1 pénztárnok, 1 kiadó, 2 iktató, 2 lajstromozó, 13 írnok, 2 szolga, valamint lovas ós gyalog futárok. A fogalmazói munkát a titkárok (Stuller Ferenc, Rákóczy János, Térey Ignác, Csernátoni Lajos, Vahot Sándor, Szőllősi Nagy Ferenc és Kovács Károly) végezték. Az iroda munkáját így szabályozta Kossuthnak egyik rendelete: „Minden hivatalos iromány, mi az elnök úrhoz és a honvédelmi bizottmányhoz címezve jő, kivétel nélkül elnöki titkár Stuller Ferenc kezéhez adandó. — A leveleket egyedül ő bontja fel. Felbontván osztályozza. A confidentialisokat sajátkezűleg megszámozván s a kivonatot rajok irván, személyesen átadja az elnöknek. A tisztán közigazgatásiakat indukáltatja (iktatatja), a kivonatot ráírja vagy segédjével ráíratja. — A beiktatás után azokat, melyek a minisztériumo-