Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

II. Miniszterelnökség, Országos honvédelmi bizottmány, Kormányzóelnökség irattárai

is történt és ezzel a megbízatással a bizottmány — egyelőre még a felsőházi tagok nélkül — tájékozódó és tájékoztató szervből végrehajtó hatalmat gyakorló orgánummá alakult át. Hatáskörét — ugyancsak ideiglenesen, a miniszterelnök távollétére hivatkozva — szeptember 28-án kiterjesztették „minden oly intézkedéseknek sikeres megtételére, melyeket jelenleg az ország állapota megkíván". A közvetlen indítékot erre az adta, hogy gróf Lamberget aznap délben a felbőszült tömeg megölte. A miniszterelnök a> táborba utazott, hogy Lamberggel ott találkozzék, nem volt tehát kormány, amely a feszült helyzetben intézkedhetett volna. A nemzetgyűlés vette át a kormányzás feladatát, és e feladattal a honvédelmi bizottmányt, illetve annak három jelenlévő tagját bízta meg: Kossuthot, Nyáryt és Zsemberyt. A honvédelmi bizottmány új hatáskörében azonnal megkezdte működését. Kezdetben maga is hangsúlyozta ideiglenességét, a miniszterelnök távollétét, mint működésének okát. Ez az ideiglenesség azonban rövidesen megszűnt. Batthyány ugyanis szeptember 27-én távozva a fővárosból, a Jellachich-csal folytatott tárgyalás sikertelensége után egyenesen Bécsbe ment, s amikor ott sem tudott eredményt elérni, beadta lemondását. Elhatározásáról október 2-án az országgyűlést is értesítette. A fejlemények Kossuthot igazolták, aki Batthyány második miniszterelnökségének heteiben, a miniszterelnök heves ellenkezése mellett is, életrehívta a nemzetgyűlésnek azt a szervét, amely Batthyány végleges visszavonulása után úgyszólván minden zökkenő nélkül át tudta venni a kormány szerepét. 1848 októberének első napjaiban király ós nemzet szakított, fegyverrel állottak egymással szemben. A király feloszlatta a nemzetet képviselő országgyűlést. Az országgyűlés még nem tette meg azt a lépést, amely megfelelt volna a feloszlatásnak, nem fosztotta meg az uralkodót a tróntól. De nem is oszlott fel. Tovább folytatta a törvényhozás munkáját és továbbra is gyakorolta a végrehajtó hatalmat, immár nem (miniszterek, hanem saját tagjai, a maga által választott honvédelmi bizottmány révén. Hogy e bizottmány e feladatot megoldhassa, szervezetének kiépítése, hatáskörének kitágítása vált szükségessé. Mindkettő gyors ütemben történt. Szeptember 28-án, amikor hatáskörét úgy állapították meg, hogy az tulaj donképen teljhatalomnak is felfogható volt, csak három tagja volt jelen, de rövidesen megjelent a másik három is, sőt csakhamar bővült az eredeti hatos keret. Szeptember 29-én Kossuth indítványára a képviselőház elhatározta, hogy „minden statustitkár, mint különben is legális auctoritas, csatlakozzék azon bizottmányhoz". (1848-i Közlöny, 578. 1.) Ez azt jelentette, hogy az államtitkárok, akik minisztereik lemondása óta a szakminisztériumokat ténylegesen vezették, tagjai lettek a honvédelmi bizottmánynak. Másrészt pedig azt eredményezte, hogy a honvédelmi bizottmány az államtitkárokon keresztül közvetlen kapcsolatba került a minisztériumokkal, befolyást gyakorolhatott azokra. Kossuthnak ez az indítványa, amit a nemzetgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadott el, jól mutatja, hogy milyen szerepet szánt a honvé-