Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

I. Miniszteri országos ideiglenes bizottmány irattára

jelöltek voltak — kérte fel, hogy Klauzál és Szemére mellett a bizottmány tagjai legyenek. A megbízatást azonban kettejük közül csak Pulszky vállalta el. így a bizottmánynak három tagja lett, titkárnak Pulszky tanúsága szerint Kiss Miklóst kapták meg a helytartótanácstól. Ugyancsak Pulszky jegyezte fel emlékirataiban, hogy nehezebb helyzetekben Nyáryt és Csányi Lászlót is meghívták a bizottmány tanácskozásaira. (Életem és korom. II. k. Bp. 1880. 66. 1.) Valószínű, hogy írnokai is voltak. Erre mutat, hogy jegyzőkönyvében, amit bizonyára az Írnokok tisztáztak, több kéz írása különböztethető meg. A három tag közül a vezetőszerepet Szemere Bertalan, a későbbi belügyminiszter játszotta. Ez részben egyéniségéből következett, részben pedig abból, hogy a bizottmány feladata a későbbi belügyminisztérium hatáskörébe tartozott. Feladata ugyanis, amint a nádori kinevezőlevél meghatározta, a közcsend és rend fenntartása volt. A kinevezőlevél intézkedési joggal is felruházta, rendeleteket adhatott ki a törvényhatóságokhoz, s ezek kötelesek voltak neki a közbiztonságról háromnaponkiint beszámolni, zavargások esetén pedig azonnal jelentést tenni. A feladatkörébe tartozó ügyekben a bizottmány a helytartótanács szerepét örökölte, ez a kormányhatóság, amíg még működött, ezeket az ügyeket, illetve az ilyen ügyekben a korábbi gyakorlatnak megfelelően hozzá érkező jelentéseket, átküldötte a bizottmányhoz. Egyes törvényhatóságok jelentéseiket a bizottmánynak is meg a helytartótanácsnak is megküldötték, számolva azzal a lehetőséggel, hogy a régi kormányrendszer esetleg megmarad, s javukra fogja írni hozzá való ragaszkodásukat. A horvát-szlavón megyék egy része feltűnően negligálta a bizottmányt, ezzel a magyar átalakulás ellen tüntetett. Sok törvényhatóság a miniszterelnökhöz címezte jelentéseit, a miniszterelnök pedig rövid úton áttette a jelentéseket a bizottmányhoz. A bírói, katonai és pénzügyi hatóságokkal szemben ugyancsak a helytartótanács örökébe lépett a csendbizottmány, ahogyan röviden nevezték. Egyben azonban lényegesen különbözött helyzete a helytartótanácsétól, s ez az uralkodóhoz, illetve a királyt képviselő nádorhoz való viszonya volt. Míg a helytartótanács minden fontosabb ügyben csak az uralkodó rendeletére intézkedhetett, addig a bizottmány a hatáskörébe utalt ügyekben egészen önállóan járt el, működésében megvalósítva azt az elvet, hogy a minisztérium csiak a népképviseleti országgyűlésnek felelős. Minthogy pedig ilyen országgyűlés még nem volt, senkitől sem várt utasítást és intézkedéseihez jóváhagyást. A nádorral egyáltalában nem levelezett, a miniszterelnökhöz intézett néhány irata pedig arról tanúskodik, hogy tőle nem függött, hanem inkább irányítani akarta. A „közcsendet és rendet" a fővárosban és a vidéken egyaránt veszély fenyegette. A fővárosi mozgalmak közjogi és társadalmi jellegűek voltak, a vidékiek társadalmi és nemzetiségi természetűek. Velük kapcsolatban foglalkozott a bizottmány a nemzetőrség szervezésével. A papírpénz iránti országos bizalmatlanság következményeivel is törődnie kellett.