Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)
VI. Pénzügyminisztérium irattára
vagy osztályszaki főnök avagy előadó meg nem nyugodnék, ha mindjárt egyébként az osztályok hatásköréhez tartoznának is, a ministemek elhatározása alá bocsátandók". A miniszteri kiadványozás módját így határozta meg az utasítás: „A ministeri elhatározásoknak kiszerzése oly közigazgatási tárgyak felett, melyek annak fenntartatvák, a tárgyalások megrövidítése végett oly módon történik, hogy a kész dolgozat a tárgy minőségéhez képest vagy az osztályigazgató vagy annak jelenlétéiben az illető tanácsos által előterjesztetik és ennek folytán a ministernek elhatározása vétetik át. így járnak el osztályigazgatóik irányában a tanácsosok s titoknokok is. írásba csak az elbocsátvány tervezete tétetik. A többi szóbeli előadás tárgya, kivévén ha egy vagy más tárgyban írásbeli javaslat vagy vélemény különösen még kívántatnék." A kiadványokat vagy a miniszter, illletve nevében az államtitkár, vagy pedig az osztályigazgatók írták alá. E tekintetben nem az határozott, hogy ki kiadványozott. A nádor-helytartóhoz intézett felterjesztéseket, a többi minisztériumhoz szóló átiratokat, az ország hatóságaihoz kibocsátott rendeleteket, valamint alz összes állandó alkalmazásiról rendelkező kinevezéseket maga a miniszter írta alá, illetve helyette az államtitkár. Minden egyéb kiadványt az illető osztályfőnök irha tott alá. A beadványokat négy helyen is iktatták. Külön iktatták a miniszteri vaigy államtitkári elintézés alá esőket a miniszteri irodában. Ezek másutt nem kerültek iktatásra. Külön iktatták azután az osztályokon elintézésre kerülőket az iktatóhivatalban. Ezeket másodszor is iktatták az osztályokon, mégpedig külön az osztályigazgatói elintézésre fenntartót takat, aiz úgynevezett osztályelnökieket, s külön a többit, de nem közösen, hanem szakosztályonkint. Az osztályelnökieket az osztályigazgatói irodában iktatták, a szakosztályi iktatásról pedig az utasítás így rendelkezett: „Minden osztályszakban a segédfogalmazók sorából egy biztos egyén rendeltetik ki avégre, hogy a benyujtványokat az osztályszak jegyzőkönyvébe iktasssa, az osztályszak számával a ministerialis szám alatt ellássa." Az iktatóhivatali általános iktatás pedig, amely az osztályiktatást megelőzte, az utasítás szerint így történt: „Minden levelek, melyek a pénzügyi ministeriumhoz címezve érkeznek, egyenesen az iktatóhivatalba viendők s átvételök a postakönyvben az iktató által elismerendő. Az iktatóihivatal valamennyi benyujtványoknak érkezését jelölendi, s azokon megjelzendi azon ministerialis osztályt, melyhez tartoznak, megjegyzendi a mellékletek számát, és (t. i. a beadványokat) a ministeriumnak folyószámával látandja el. A ministerhez s nem a ministeriumhoz érkező benyujtványok, amennyiben azokat a minister az osztályokhoz utasítandóknak vélné, az illető osztályigazgatókhoz fognak a minister titoknoka által küldetni. Az osztályigazgatók az ő elnöki eljárásaikra tartozókat kiszemelendik s elnöki jegyzőkönyvükbe vezettetendik, a többit pedig az iktatóhivatalba rendes bejegyzés és kiosztás végett átküldendik."