Magyarországi és erdélyi központi kormányszervek szervezetének és működéseinek története 1526-1867 (Levéltári szakmai továbbképzés Felsőfok 7. Budapest, 1959)

A törökkori királyi magyarország kormányzata(1526-1690)

már 1526-ban rendelkezésre álltak, részben a XVI« ssázad folyamán fejlődtek tovább 111

s alakultak ki. A legfőbb államkormányzati szerv, amely ugyan formálisan hatósággá ne^ alakult, mindvégig tanácsadó testület maradt az uralkodó mellett, d«* a legfőbb államügyekben elhatározó szerepet játszott: a titkos t

anács /Geheimer Hat/, majd a XVII. század közepétől utóda, V^titkos konferencia /Geheime Konferens/* Tagjai a legfőbb udvari tisztségek viselői ós az uralkodó bizalmasai voltak az örökös tartományokból. Magyarok a testületben nem szerepeltek /legfeljebb egy-egy ülésen, ad hoc jelleggel, vett részt egy-egy meghívott főúr/. Ezzel szemben a titkos tanács intézett minden, Magyarországot is érintő külügyet /as a feudális felfogás szerint egyéb« ként is az uralkodó dinasztikus joga/, tehát a királyi Magyarországnak önálló külpolitikája, d© a külügyek vitelébe még beleszólása sem volt. Emellett az uralkodó a titkos tanács ill. konferencia elé vitt minden fontosabb belpolitikai kórdéat is

? s a magyar rendek ez ellen semmit sem tehettek, mert a kor államjogi felfogása szerint az uralkodó tetszése szerint válogathatta meg tanácsadóit, és amennyiben a titkos tanács határozatát az uralkodó saját nevében, a magyar kancellárián keresztül expediáltatta, e határozatok formaszerinti törvényességét nem vonhatták kétségbe. A titkos tanács munkáját egészítette ki szervesen a központi udvari kancellária /Hofkanzlei/, melynek magyar osztályáról az alábbiakban lesz szó. Az 152?-ben, majd 1537-ben újjászervezett udvari kamara /Hofkammer/ valamennyi országos kamara /az alső-felsőausztriai, a cseh és a magyar/ központi hatóságává nőtt, amennyiben az egész birodalom pénzügyeit irányi« totta és ellenőrizte, bár a magyar kamara formai• közjogi .függetlenségét a magyar törvények ismételten kimondták. Végül as 1556-ban megszervezett udvari haditanács /Hofkriegsrat/ volt illetékes legfelsőbb fokon minden hadügyi vonatkoaásü kefeAéa* ben, igy az egész magyar végvári rendszert illetősn is. A birodalomban meggyökeresedett központi jellegű hlvetélsz er vezet tel párhuzamosan tovább ólt a régi, alkotmányos* tehát rendi színezetű magyar hivatalszervezet is

á ám másodlagos, s ezen belül is csökkent szerepkörben. Ennek mélyebb okát két ponton lehet megtalálni. Egyrészt ez a középkorias j fct 13. "^g^ e3 — avult szervezet eleve /s már a XV. század óta/ nem volt képes ellátni az ország kormányzatát, mert a fejlődós túlhaladt paj.te^ az államigazgatás szükségletei a közigazgatásban állandó jellegü, központi hatóságokat kívántak, márpedig a rendiség ilyenek kitermelésére természeténél fogva kevéssé volt alkalmáé. Másrészt a helyzetet alapvetően a török veszély, a% ore^ag hadszintér volta határozta megí a csonka orsióág önmaga bői képtelen volt ellenállni a,külső veszélynek* a rendleég előjogairól /nemesi adómentesség/ nem volt hajltJidó lemondani, ezért az ország külső /pénz- és hadi/ segélyre szorult, örökös tartományokra ós a német birodalomra. S na ez a segély igazában nem is volt elegendő - és a Habsburgok politikája révén azt szolgálta, hogy Magyarország"pusztulása árán az örököc* tartományok épségét biztositsa -, arra elég volt, hogy a rendek kénytelenek legyenek elismerni az idegen hatóságok illetékességét bizonyos területeken. Az 1559:8. tc.

? majd még világosabban az 1569:38. tc. elismerte, hogy a kormányzati Ügyek két csoportra oszlanak: a "tisztán magyar" ügyek, azaz az igaz-* ságszolgáltatást s az "ország jogait és szabadságait" illető