Borsa Iván: Történeti segédtudományi alapismeretek II. (Levéltári szakmai továbbképzés Felsőfok 5. Budapest, 1963)

BORSA IVÁN: Irástan (Palaeographia)

Pl. a 16. század első éveiben az évszám leirásánál gyakran felejtették ki /pl. 151-t irtak 1501 helyett/. Az első évtizedekben gyakran alkalmaztak a 2. és 3. vonal középmagasságában pontot az egyes számjegyek között. Az egyes számjegyek ősi alakjára nézve lásd a 25. ábrát. A 15-16. századi arab számok olvasásánál gyakori hiba forrása az elég egyenes 5 szám ós az "orra bukott" 7 szám /A / l-nek nézése. Interpunetio

. • A középkori forrásanyagban mai értelemben vett központozásról /interpunctio-ról/ nem igen beszélhetünk. Ha pontot vagy vesszőt alkalmaztak is bizonyos tagolás céljából, az egyrészt nem mindig felel meg a mai követelményeknek, másrészt a vessző és pont olyan értékű felhasználása, ahogy az ma szokásos, még ismeretlen volt. A Magyar Tudományos Akadémia 19. században kiadott helyesírási szabályzata egységesítette csak az addig széteső gyakorlatot. Megiróanyag, Íróeszköz

. Az európai Írásbeliség első jelentősebb megiróanyaga az egyiptomi eredetű, a papirusz-cserje szárának beléből, fizikai eljárással készített papirusz volt. Hazánkban nem alkalmazták. A 4. századtól kezdve irodalmi célú felhasználását /kódex/ felváltotta a pergamen, ügyviteli célú felhasználását /oklevél/ pedig a 6. században a pergamen és a 10-11. században a papir. Az európai gyakorlat kétféle pergament készített. Délen - feltehetően a papirusz-technológia hatására - a bőrnek csak egyik, a belső /hus/ oldalát dolgozták ki megirhatóra /déli hártya/, északon mindkettőt /északi hártya/. Az európai írásbeliség a 10-11. században megkezdi a papír használatát, s a 13-14. században már visszaszorítja a pergament. Magyarországon az 1340-50-es években indul meg az átváltás folyamata, s a pergamen egyre inkább csak a tartós érvényű, ünnepélyesebb oklevelek megiróanyaga lett, 1526 után,