Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 9. 2002)
II. KORMÁNYZATTÖRTÉNET
dészeti felügyelők látták el, a főfelügyeletet pedig az országos tüzrendészeti főfelügyelő közreműködésével a belügyminiszter gyakorolta. Országos Közegészségügyi Tanács A Monarchia a közegészségügyi szakigazgatást a kor legmodernebb megoldásainak felhasználásával alakította ki (lásd: 1876. évi XIV. tc), irányítását a belügyminiszter látta el. 1868-ban a közegészségügy előmozdítása és az állami orvosi ügyek rendezése céljából a belügyminiszter mellé közegészségügyi tanácsot, mint tanácsadó testületet szerveztek. A tisztiorvosi szolgálat 1886-tól a vármegye fennhatósága alatt működött, majd 1936-ban kivált a törvényhatóságokból, és a belügyminiszter irányítása alá került, azonban továbbra is törvényhatóságonként volt szervezve. Földművelésügyi (1889-ig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi) miniszternek alárendelt szakszervek Erdőigazgatóságok Az 1879-ben megalkotott erdőtörvénynek az erdészeti igazgatásról szóló szakaszai szerint a földművelésügyi tárca az összes erdő feletti felügyelet céljából az ország területét kerületekre (14 kerületre) osztotta, amelyek élén az államfő által kinevezett királyi erdőfelügyelő állt. Feladatuk volt az erdészeti és természetvédelmi érdekek védelme, javaslatot tettek erdőrendészeti és más hatóságoknak, ellátták az erdőgazdasági üzemrendezési feladatokat. Az erdőhivatalok végezték az operatív szakfeladatokat, az állami erdőgazdaságok, magán erdőgazdaságok kezelését. Ezeknek alárendelten a járási erdőgondnokságok működtek. 1923-ban szüntették meg az erdészeti igazgatás sokféleségét és középfokú szerveként az erdőigazgatóságokat tették. Az ország területét erdőigazgatóságokra, azokat pedig erdőhivatali kerületekre osztották. Gazdasági felügyelőségek Az 1908. évi XLIII. tc. alapján a földművelésügyi miniszter az 1896 óta működő állattenyésztési kerületi felügyelőségek elnevezését gazdasági felügyelőségekre változtatta. A gazdasági felügyelőségeket 1921-ben emelték ki a törvényhatóságok alól. A megyék székhelyein működtek, alárendelt szervei a járási gazdasági felügyelőségek voltak. A l lategészségügyi fe l ügyelőségek Az állategészségügyet a közegészségügytől 1867-ben választották el, és az előbbi ekkor került a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárcához. Az állategészségügy államosítása-