Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)
7. Iratkezelés 1945-1995 között
7. IRATKEZELÉS 1945-1995 KÖZÖTT Iratkezelési reformok (1949-1956) Közigazgatási rendszámos iktatás Abból a felismerésből kiindulva, hogy az iratkezelés nemcsak az egyes iratok őrzése, visszakereshetősége, az egyes ügyek intézése szempontjából bír jelentőséggel, de lehetőséget ad a társadalomban végbemenő változások és főleg az intézkedések hatékonyságának az elemzésére, 1945 után, a társadalom átalakítására irányuló nagy terveket (államosítások, tervgazdálkodás bevezetése stb.) követően hamarosan napirendre került az állami iratkezelés és ezen belül az irattározás egységes szabályozása. Az 1949-ben minden állami szervnél bevezetett, Botár Olivér nevéhez fűződő új iktatási és irattározási rendszer strukturális elven alapult. Lényegében az államapparátus akkori felépítését, illetve az államigazgatásban előforduló ügykörök, ügyfajták, osztályok, alosztályok és csoportok rendszerbe foglalása nyomán négytagú jelzőszámrendszer alkalmazását tette kötelezővé. Az úgynevezett közigazgatási osztályok fő címei a következőképpen alakultak: 0.000 Alkotmány, közjog, államigazgatás és külügy 1.000 Vallás, tudomány, művészet 2.000 Igazságügy 3.000 Szociális gondoskodás és egészségügy 3.600 Közmunka- és középítésügy 4.000 Állambiztonság, honvédelem 5.000 Közbiztonság, közrend és rendészeti igazgatás 6.000 Pénzügyek, nemzetgazdaság 7.000 Kereskedelem- és szövetkezetügy 7.600 Közlekedés, fuvarozás, hírtovábbítás 8.000 Földművelés, mezőgazdaság, őstermelés 8.800 Közellátás 9.000 Ipar, bányászat 10.000 Állami gazdálkodás, ellenőrzés, anyagelosztás és ármegállapítás.