Levéltári mikrofilmezés : Módszertani ajánlás (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 5. Budapest, 2000)
II. rész A levéltári anyag mikrofilmezésének szakmai követelményei
Döntés után az érdekelt felvételező megkapja a felvételezésre vonatkozó pontos (a 7. b/-e/ alattiak vonatkozó részeit magában foglaló) utasítást. Ez történhet szóban vagy írásban. Egyidejűleg megkapja az előkészítőtől a felvételezéshez szükséges tájékoztató táblákat. 11. Technikai próbafelvételek A próbafelvételezésnek másik típusa a technikai próbafelvétel, melyet — a felvételezendő anyagtól függetlenül — a nyersfilm emulziószámának változása tesz szükségessé. Azonos emulziószámú filmek azonos fényérzékenységgel, feloldóképességgel rendelkeznek, ezeket tehát folyamatosan, újabb próbafelvételek nélkül lehet használni. Az emulziószám megváltozásával a film említett jellemzőiben változás állhat be. Új emulziószám esetén tehát — bármilyen típusú felvételező gépen — legalább egy-két héttel a használatban levő film kifogyása előtt, próbafelvételeket kell csinálni, s ezek alapján az átlagos tulajdonságokkal rendelkező levéltári anyagnál alkalmazandó alapexpozíciót újólag megállapítani, továbbá a film emulziójának feloldóképességét (milliméterenként hány vonalat old fel) kontrollálni kell. Azt, hogy milyen alapexpozícióval kell dolgozni, a műhelyvezető akkor közli a felvételezővel, amikor az az új emulziószámú filmet használatba veszi. II. A FELVÉTELEZÉS ÉS A FILMEK KIDOLGOZÁSA LA fennakadásmentes felvételezés előfeltételei a/ A felvevőgépek tisztántartása és karbantartása A felvevőgépet az a betanított vagy szakképzett fényképész tartozik tisztán tartani, aki rendszeresen dolgozik rajta. Munkaidő végén naponta letörli a gépről a port, majd letakarja a gépet. A gépet éjszakán át takaratlanul hagyni tilos. A fényképész felelős azért is, hogy a gép asztalán (üveglapján) a felvételezésre kerülő levéltári anyagon és a felvételezési segédeszközökön kívül semmi más ne legyen. A felvevőgép asztalán vagy annak közelében étkezni szigorúan tilos.