Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

II. KORMÁNYZATTÖRTÉNET

felszámolását határozta el, így törölte el például a hazai kamalduli remeterendet vagy az eredeti célja szempontjából már idejétmúlt rabváltó trinitáriusokat. A későbbi szakaszban azonban Magyarországon szinte minden férfirend a felszámolások áldozatául esett, így a szentmárton hegyi (pannonhalmi) bencések, vagy a j aszói premontreiek is. Magyar szempontból talán legfájdalmasabb volt az utolsó szakaszban a pálos rend kolostorainak feloszlatása, ami annál kevésbé volt érthető, mert a rend éppen a XVIII. század második felében fokozatosan oktató renddé vált, így az állam szempontjából is hasznos tevékenységet folytatott. Országosan mintegy 140 rendházat számolt fel az uralkodói akarat, ezeknek döntő többsége férfi kolostor volt, mindössze hat volt közülük női szerzethez tartozó. A katolikus egyháztörténetírás által kárhoztatott II. József-i egyházpolitika és egyházigazgatás, a többi érintett felekezet részéről ugyanakkor érthetően pozitív fogadtatásban részesült, a protestáns egyházi élet megélénkült, a nagyvárosoktól a kisebb gyülekezetekig sok helyütt új templomok épültek, s mind a protestáns, mind más - nem katolikus - felekezeteket egyfajta pezsgő átalakulás jellemzett. Nem véletlen, hogy az uralkodó halála előtt, bár életművét összeomlani látta és szinte minden rendeletét visszavonta, két alappillért, a jobbágy- és a türelmi rendeletet változatlanul hagyta, ezzel is jelezve az utódoknak az egyházpolitika általa helyesnek vélt irányát. A Józsefi korszak utáni évek legfontosabb vallási kérdéseket tárgyaló törvénye az 1791. évi XXVI. törvénycikk volt, amely lényegében hivatalos jogi alapra helyezte a türelmi rendelet intézkedéseit, egyenjogúsítva a protestáns vallásokat, elismerve azok Önkormányzatát és ezzel mintegy lezárva a vallási ellentétek évszázados küzdelmét a történeti Magyarországon. A zsidóságról, amely ebben az időben még döntően közép-európai eredetű, cseh, morva, osztrák kapcsolatokkal rendelkező, mintegy 83 ezer fős csoportja volt a magyar társadalomnak, az 1790. évi XXXVIII. tc. rendelkezett. A törvény itt is a II. József által bevezetett szabályokat kodifikálta, így a zsidók elnyerték a szabad királyi városokban való letelepedés jogát vagy például a saját iskolák alapításának szabad lehetőségét. A zsidóság nem nyerte el ugyan az igényelt vallási egyenjogúságot, de az 1780-as években elért eredményeket megtarthatta.