Dóka Klára: Térképgyűjtemények az egyházi levéltárakban (Levéltári módszertani füzetek 15. Budapest, 1992)
5. A gyűjtemények ismertetése
1885-ben a birtokok összesen 26 943 kh 1 négyszögölet tettek ki, melyből 38,25 % volt a szántó, 6,90 % a rét, 12,67 % a legelő, és 18,78 %-ot tett ki az erdők területe. "^"^ A Nagyatádi-féle földreform során a birtokból 715 kh 607 négyszögölet vettek 1génybe, m.ely szinte minden községet érintett, és voltak kisebb eladások is. így a terület 1943-ban összesen 25 764 kh 1443 négyszögölt tett ki, melyből 42,30 % volt a szántók, 3,91 % a rétek, 10,48 % a legelők, 18,91 % az erdők részesedése. A gazdálkodás fejlődése tehát egyértelműen a szántóföldek növelése felé haladt. A levéltárban összesen 197 térképet őriznek. Az első részben a 19-20. századból birtoktérképeket találunk, melyek közül legfontosabb az 1920-as években készült, 15 lapból álló album, mely a rend Somogy megyei birtokait ábrázolja. A gyűjtemény legkorábbi darabjai a 19. század elején készült birtoktérképek, és néhány 182 / vízszabályozási rajz, melyek közül az első 1777-ből való. A térképek második csoportja tanulórajzokat foglal magában, ahol művészi színvonalú alkotások mellett néhány híres ember kezdetleges rajzát is megtaláljuk /pl. Korányi Sámuel, Wenczel Gusz183/ táv/. Ezek megőrzését alkotójuk személye teszi indokolttá. A gyűjtemény nagyobb része nyomtatott térképeket tartalmaz a 17. század végétől az 1940-es évekig. E dokumentumok elsősorban oktatási célokat szolgáltak, és az iskolákból különleges értékük miatt kerültek a levéltárba. Megtaláljuk itt Berkeny János, Karács Ferenc számos munkáját, az Artaria kiadó, Tranquillo Mollo, Franz von Reilly kiadványait, a 1.8. századból származó katonai és közigazgatási térképeket, egyházigazgatási-, út-és postatérképeket a 19. századból. Valamennyi dokumentum az oktatok magas képzettségéről, a tanítás jó színvonaláról tanúskodik. A nyomtatott térképek tematikai felosztása a következő: - Magyarország térképei /az egész országra vonatkozók, erdélyi térképek, megye-, városés egyházigazgatási térképek/