Szőcs Sebestyén: Polgári kori jogszolgáltatási szervek iratai (1869–1950) (Levéltári módszertani füzetek 11. Budapest, 1990)

Szervtörtóneti bevezető

látták el, akik rendszerint az ügyvédek vagy a bírósági fogalmazók közül kerültek ki. Másik megjegyzésünk, hogy 1890-ig a szűkebb értelemben vett Magyarország területén egyetlen, a pesti, majd budapesti ítélőtábla mellé rendelt kir. főügyészség volt. A főügyészségek száma az 1890. évi XXV. tc, illetve egyéb jogszabályok rendelkezései nyomán emelkedett 11-re; ezek a jogszabályok ugyanis valamennyi ítélőtábla mellett létrehozták a megfelelő ügyészi szervezetet. Az ügyészi szervezet az igazságügyi miniszternek volt alárendelve, s az igazságügyminiszternek velük szemben utasítási joga is volt. Az ügyészi megbízottat a kir. ügyészség, a kir. ügyészt a kir. főügyész, a főügyészt pedig közvetlenül az igazságügyminiszter utasította. Az ügyészségi alkalmazottaknak a felsőbb hatósági utasítások szerint kellett eljárniok. A koronaügyésznek a többi ügyészi szerv nem volt alárendelve. A kir. főügyészségek az 1890. évi XXV. tc. 15. §-a értelmében a kir. főügyészből, egy vagy több főügyészhelyettesből, berendelt alügyészekből és kezelőszemélyzetből álltak. A kir. ügyészségek személyzete kir. ügyészből, több kir. alügyészből, valamint az illetékes főügyész által kinevezett irodai alkalmazottakból állott. Az 1917. évi IX. tc. 13. §-a az aiügyószf állást megszüntette; az 1920. évi XX. tc. pedig bevezette az egységes bírói és ügyészi státust. Ez utóbbi jogszabály érteimében a főügyészségek élén a főügyészségi elnökök, az ügyészségek élén pedig az ügyészségi elnökök álltak; a beosztott ügyészek pedig ezután a kir. főügyészi, iü. a kir. ügyészi címet viselték. Az 1891. évi XVII. tc. 2. §-ának rendelkezése következtében a főügyészségek vezetőinek a kerületükbe tartozó kir. ügyészségek felett felügyeleti hatóságuk volt, ennek keretében őrködtek az ügyvitel szabályszerűségén, ügyeltek a beosztottak hivatali működésére és magatartására, megvizsgálták a hozzájuk benyújtott panaszokat, intézkedtek a késedelem vagy a visszaélés megszüntetéséről, és legalább kétévenként személyesen vagy megbízott útján felügyeleti vizsgálatokat tartottak az érintett ügyészségeknél. A 4600/1899.1.M.E. sz. rendelettel kibocsátott ügyészségi utasítás a kir. főügyészeket arra is feljogosította, hogy időszaki jelentéseket kérjenek a kerületükben működő ügyészségektől egyes fontosabb ügyekről, illetve ügyek bizonyos csoportjairól; elsősorban is a politikai és nemzetiségi mozgalmakkal kapcsolatban, valamint a sajtó útján elkövetett vétségek miatt megindított eljárásokra vonatkozóan. A kir. ügyészségeknek az 1586/1872. I.M. sz. utasítással életbe léptetett ügyészségi utasítás értelmében feladatuk volt a törvényszékek mellett a vád képviselete, a nyomozás irányítása, valamint a büntetésvégrehajtás, illetve a letartóztató és büntetésvégrehajtó intézetek működése feletti felügyelet. A Büntető perrendtartás életbelépését követően kiadott - korábban már említett - 4600/1899. I.M.E. sz. rendelet az ügyészségek feladatkörét a lényeget tekintve nem változtatta meg. Az ügyészségek a fentebb vázolt szervezeti keretben folytatták tevékenységüket a két háború közötti időszakban, s 1945 után is, egészen a szocialista jogszolgáltatási rendszer életbe léptetéséig. Nem változott az ügyészi szervezet az őszirózsás forradalom idején sem, illetve csupán az elnevezésekben változott: a királyi jelzőt az áliam szóval helyettesítették. A Tanácsköztársaság hatalomra kerülése után a Forradalmi Kormányzótanács a bíróságokkal együtt az ügyészségek működését is felfüggesztette. A forradalmi törvényszékek mellett azonban létrehozta a vádbiztosi intézményt: a vádbiztosokat kezdetben a Forradalmi Kormányzótanács, majd 1919. május 16-a után az igazságügyi népbiztos nevezte ki. 1945 után a népbíróságok szervezetének létrehozásával egyidejűleg - a 81/1945. (II. 5.) M.E. számú rendelettel - kiépítették a népügyészség intézményrendszerét is. Az egyes népbíróságok mellett a népügyészek, a Népbíróságok Országos Tanácsa mellett pedig a népfőügyész képviselte a vádat. A népügyészeket az igazságügyminiszter nevezte ki, s tevékenységük felett ő gyakorolta a felügyeletet is. A népügyészség szervezete a rendes ügyészi szervezettől teljesen elkülönülten működött. Az 5900/1945. M.E. sz. rendelet az igazságügyminisztert felhatalmazta arra is, hogy a népbíróságok előtt a vád képviseletét a népügyészség szervezetén kívül álló személyre bízza; ez a személy ugyanolyan jogokat élvezett, mint a népügyész. Emellett létrejött az ún. politikai ügyészi intézmény is. A politikai ügyészek hatáskörére és tevékenységére nem volt jogszabály; ezt az intézményt a gyakorlat hozta létre és az szabályozta is. A politikai ügyészi tisztségre a népbíróságok esetenként kértek fel erre a feladatra politikai szempontból alkalmas egyéneket. A politikai ügyészi intézmény életre hívásával a "népbírósági gyakorlat... a vád tekintetében is érvényre kívánta juttatni azt az elhatározást, hogy a háborús és népellenes cselekmények sértettje a magyar nép". (Lukács Tibor: A magyar nópbírósági jog és a népbíróságok 1945-1950. Bp. 1979. 272. sk.) A népügyészségek működésének beszüntetése természetesen együtt járt a népbíróságok tevékenységének megszűnésével. Az 1950. évi IV. tv. a főügyészségeket (akkori nevükön: főállamügyészségeket) megszüntette, ugyanakkor kiépült a járásbíróságok mellé rendelt közvádlói intézmény állandó szervezete. A közvádlói szervezet felépítése a fentebb ismertetett változások