Szőcs Sebestyén: Polgári kori jogszolgáltatási szervek iratai (1869–1950) (Levéltári módszertani füzetek 11. Budapest, 1990)

Szervtörtóneti bevezető

A törvénykezési fórumok száma az áttekintett időszakban természetszerűen több ízben is változott. Ezeknek a változásoknak a részletes ismertetése nem lehet itt feladatunk; csak arra szeretnénk röviden utalni, hogy az 1890. évi XXV. tc. rendelkezései alapján létrehozott 11 ítélőtáblai kerület a trianoni béke következtében 5 kerületre csökkent. A második világháború idején - az ország területe átmeneti növekedésének eredményeképpen - az ítélőtáblák, illetve a táblai kerületek száma 9-re emelkedett, majd a háború befejezése után újra 5 ítélőtábla működött tovább. A tanácsköztársaság bukása után a törvénykezési fórumok a dualizmus korában kialakult szervezetben folytatták tovább tevékenységüket, s ügyvitelük az 1914-ben kiadott igazságügyminisztériumi rendeletek (42.100/1914. I.M. számú rendelet: Járásbíróságok Ügyviteli Szabályzata, 42.200/1914. I.M. számú rendelet: Törvényszékek Ügyviteli Szabályzata, 42.400/1914. I.M. számú rendelet: Felsőbíróságok Ügyviteli Szabályzata) előírásainak megfelelően történt. 1945 után az igazságszolgáltatás szervezete - kisebb jelentőségű változásoktól eltekintve - az 1950 végéig a polgári korszakban kialakult formájában élt tovább. Jelentékenyebb változás 1947-ben következett be; ekkor a törvényszékek keretében uzsorabírósági különtanácsokat szerveztek (1947. évi XXIII. tc.) Ezek a különtanácsok egy szakképzett ftélőbíróból, és négy, a fizikai dolgozók közül a nagyüzemek munkáskollektívái által megválasztott ún. munkásbíróból állottak. A különtanácsok hatásköre az árdrágítók, a közeilátást veszélyeztető spekulánsok, valamint az újjáépítést szabotálok bűnügyeire terjedt ki. Az 1949. évi XX. tv. - az Alkotmány - 36. §-a a szocialista törvénykezési fórumokat a következőképpen jelölte meg: a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, felsőbíróságok, megyei bíróságok, járásbíróságok. Ezt az alkotmányban kimondott elvet azután az 1949. évi 9. tvr. realizálta. A fentebb röviden ismertetett jogszolgáltatási szervezet mellett a háborús és népellenes bűncselekményeket elkövetett személyek felelősségre vonása érdekében a 811 /1945. M.E. sz. rendelet létrehozta a népbíróságok intézményét. Ezt a rendeletet az 1945. évi VII. tc. emelte törvényi szintre. A népbíróságokat a fenti jogszabályok értelmében a törvényszékek székhelyén kellett megalakítani. A népbíróságok büntető tanácsai kezdetben a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült öt párt teljesjogú küldötteiből, valamint egy szakképzett, a tanács munkáját irányító bíróból álltak. Az 1440/1945. M.E. sz. rendelet értelmében azután az Országos Szakszervezeti Tanács helyi szervezete is küldött a népbíróság valamennyi tanácsába egy tagot, a tanács tagjaínak száma így hatra emelkedett. A tanácsok összetétele az 1947. évi XXXIV. tc. rendelkezése következtében módosult; ezután őt tagból: a négy nagy párt képviselőiből és egy szakbíróból állottak. A szakbíró ettől kezdve teljesjogú tagja lett a tanácsnak. A népbíróságoktól a feilebbvitel a Nópbíróságok Országos Tanácsához történt. A Népbíróságok Országos Tanácsa kizárólag másodfokú fórum volt, amely perújrafelvétel esetén - függetlenül attól, hogy az elsőfokú ítéletet melyik népbíróság hozta - az ügy tárgyalását a Budapesti Népbíróság feladatává tette. Az 1946. és 1947. év folyamán megszűnt vidéki népbíróságoktól az ügyek egy jelentős részét ugyancsak a Budapesti Népbíróság vette át. A 4080/1945. M.E. sz. rendelet az ítélőtáblák székhelyén működő népbíróságokat az igazolási ügyekben bejelentett fellebbezések elbírálásával is megbízta. Az 1946. évi VII. tc. életbelépésével a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelmével kapcsolatos ügyek ugyancsak a népbíróságok hatáskörébe kerültek. Illetékességüket a későbbiek során a tanácsköztársaság bukását követő fehérterror részesei, illetve a jobboldali és szélsőjobboldali pártok vagy más szervezetek tagjai által elkövetett bűnügyekre is kiterjesztették. A szocialista jogszolgáltatási rendszer kiépülésével a népbíróságok továbbműködtetése már nem volt indokolt, ezért 1949 vegéig valamennyi népbíróság beszüntette tevékenységét. Az 1956-ban elkövetett politikai ós egyéb, kapcsolatos "bűncselekmények" tárgyalására a Fővárosi Bíróságon, valamint öt megyei bíróságon azonban ismét létrehozták a népbírósági különtanácsokat, amely tanácsok 1957 és 1960 között működtek. A feilebbvitel ezektől a fórumoktól a Legfelsőbb Bíróság szervezeti egységeként tevékenykedő Népbírósági Tanácshoz törtónt. Az 1950. évi IV. tv. a korábban említett - az ítélőtáblák feladatait átvett - felsőbíróságokat megszüntette. Az ily módon kialakított törvénykezési szervezet tagozódása a területi elvet követte, s összhangban volt a tanácsrendszer területi felépítésével. Ebben a szervezetben a legmagasabb rangú bírói szerv a Legfelsőbb Bíróság, amely vegyesfolyamodású fórum, mivel első fokon ítélkezik azokban az ügyekben, amelyeket az eljárási törvények a hatáskörébe utalnak. Első fokon jár el azokban az ügyekben is, amelyekben a vádiratot a legfőbb ügyész ehhez a törvényszékhez nyújtotta be, továbbá azokban az esetekben is, amelyeknek első fokú eldöntését a Legfelsőbb Bíróság elnöke ennek a jogszolgáltatási szervnek a hatáskörébe vonja. A Legfelsőbb Bíróság másodfokon azokban az ügyekben jár el, amelyeket első fokon a megyei