Szőcs Sebestyén: Polgári kori jogszolgáltatási szervek iratai (1869–1950) (Levéltári módszertani füzetek 11. Budapest, 1990)

Szervtörtóneti bevezető

SZERVTÖRTÉNETI BEVEZETŐ I. Bírói szervezet A polgári jogszolgáltatási rendszer kiépítése a kiegyezést követően indult meg, és viszonylag hamar kialakult a közigazgatástól elválasztott állami bírósági szervezet. Ennek elvi jellegű megalapozása A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikkel történt meg, amelynek 1. paragrafusa kimondta: hogy "az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak". (A szervezeti változtatások az 1868. évi, a "Polgári törvénykezési rendtartás" címet viselő törvénycikkel vette kezdetét. Ez utóbbi törvény szerint ugyanis a községi bíróság csak egyeztető hatóság a 30 Ft perértéken aluli perekben, s eljárni lényegében csak mint választott bíróság járhatott el; megszüntették továbbá az alispáni ftélőszékekeí, valamint a kerületi táblákat is. A táblák megmaradt ügyeinek ellátására ún. királyi vegyes bíróságokat szerveztek, amelyek működését az 1870. évi XV. törvénycikkel a legmagasabb jogszabály szintjén is rendezték.) Az állami bírósági szervezet lényegében két részre oszlott; az ún. rendes bíróságokra, valamint az ügyek egyes meghatározott körére, illetve az elkövető személyek körére való tekintettel felállított vagy fenntartott különleges bíróságokra. Ez utóbbiak közé a pénzügyi közigazgatási bíróság, majd az ebből kialakult Közigazgatási Bíróság, a Tőzsdebíróság, a Főudvarnagyl Bíróság, a katonai bíróságok, a Szabadalmi Bíróság, a Hatásköri Bíróság, majd a két világháború közti időszakban létrehozott Országos Földbirtokrendező Bíróság tartoztak, és - az 1869. évi IV. törvénycikk rendelkezése ellenére fennmaradt a községi bíróságok jogköre a legkevésbé jelentős polgári peres ügyekre, büntetőbíráskodási hatásköre pedig a cselédügyekre, valamint a mezőrendezői kihágás! ügyekre; továbbá egyéb kihágási ügyekben mind első, mind másodfokon közigazgatási hatóságok jártak el továbbra is az egész polgári korszak folyamán. A különleges bíróságok működésének, illetve az ezen szervek működése során keletkezett iratanyagnak a vizsgálata azonban nem tartozik ennek a munkának a feladatai közé, így ezekkel a kérdésekkel a későbbiek során nem foglalkozunk. A polgári, valamint a büntető ügyekben egyaránt illetékes rendes bírói szervezet a Kúria, az ítélőtáblák, a törvényszékek és a járásbíróságok intézményrendszeréből állott. A Kúriának, mint legfelsőbb bírói fórumnak az illetékessége az egész ország területét magában foglalta, s kizárólag fellebbviteli bíróságként működött. A Kúriából 1869-ben kivárt pesti, majd budapesti ítélőtábla elsősorban ugyancsak fellebbviteli bíróság volt, s Illetékessége a szűkebb értelemben vett Magyarország területére terjedt ki. Az 1890. évi XXV. tc. értelmében az ítélőtáblák száma 11-re emelkedett, ezzel együtt illetékességi körük néhány törvényszék területére terjedt ki. (Az ítélőtáblák székhelyei Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged, Temesvár, Kolozsvár és Marosvásárhely lettek.) Az ítélőtáblák - mint már szó volt róla - elsősorban fellebbviteli fórumok voltak, de elsőfokon is ítélkeztek; mégpedig a fegyelmi hatóságuk alá tartozó ügyekben, valamint az előttük lefolyt főtárgyaláson a tárgyalóteremben elkövetett bűncselekmények esetében. Másodfokon jártak el a törvényszékektől fellebbvitt rendes polgári, úrbéri, váltó, kereskedelmi, csőd és bányaügyekben, a törvényszékek és járásbíróságok telekkönyvi hatóságától fellebbvitt telekkönyvi ügyekben, a törvényszékektől fellebbvitt büntető ügyekben (a pénzügyi kihágásokat is ideértve), s végül - a közjegyzők fegyelmi ügyeit kivéve - azokban a fegyelmi ügyekben, amelyekben első fokon a törvényszékek határoztak. Harmadfokon a törvényszékektől mint fellebbviteli bíróságoktól továbbvitt, ezer korona értékhatáron aluli sommás perekben jártak el, büntető ügyekben pedig a vádtanács végzéseit illetően gyakoroltak felülvizsgálati hatáskört. Az ítélőtábláknak a joggyakorlat irányításában is jelentős szerep jutott, az 1890. évi XXV. tc. 13. §-a értelmében ugyanis az ítélőtáblák mindazon ügyekben, amelyekben mint harmadfokú bíróság jártak el, a felmerült elvi jelentőségű vitás jogkérdések vonatkozásában kötelező erejű határozatokat hoztak. Ezeket az ügyeket teljes üléseken döntötték el, s az így hozott elvi határozatok a tábla ftélőtanácsait kötelezték, és azokat a többi ítélőtáblával is közölni kellett. Ha az igazságügyminiszter, vagy a Kúria elnöke úgy látták, hogy az egyes ítélőtáblák ellentétes határozatokat hoztak, a Kúria teljes ülése elé kellett vinni a kérdéses ügyet.