Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok I. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988)
XI. 1828-as országos összeírás, Fejér megye, Batta
Az 1828.esztendő október havának 22.napján, miután a nemes Fejér vármegye k belébe tartozó Batta falu portális összeírása befejeződött, úgy véltük, hogy abban a rendben, ahogyan eljártunk, az alábbiakat kell még mint megjegyzéseket - feljegyeznünk; éspedig elsősorban azt, hogy az országgyűlési utasítás szellemében a helység bírája, Szegedinátz Kristóf, Szolartsek András jegyző, hasonlóképpen Halász János, Lazits Pál, Oszkovits Pál és Dubetz István - aki egyben hegymester - jobbágyok, továbbá Ritter Lőrinc és Dubetz György zsellérek. Puttó János, Sinkó Pál, Dilits Jakab hazátlan zsellérek; a kézművesek közül pedig Miikovits István, Stanissa István és Gajarski Mihály, mindnyájan a község által kiválasztottak, az előírt esküt ugyanott letették, majd tőlük az előbb említett utasítás előírása szerint megtudtuk, hogy e helységben jobbágytelek nincs nemesi kézen, és egyetlen puszta telek sincs; azt azonban fel kell jegyezni, hogy abból a 36 egész telekből, melyeket az úrbéri táblázat feltüntet, ez idő szerint csak 33 3/4 létezik a dikális összeírásban, miután kettőt a római és görög katolikus plébános, 1/4-et pedig a helység 3/ jegyzője birtokol. Az összeírás 6.rova tához. A jobbágy-jogon a parasztok által bírt, három nyomásra osztott, harmadik részben ugarnak meghagyott szántóföldeket, a pozsonyi mérőben kifejezett vetésterületnek megfelelően, az első oszlopba vezettük be, 945 pozsonyi mérő összegben. l.A szántóföldek átlag jövedelmét illetően . A földeket minőségük alapján két osztályba lehet osztani úgy, hogy az összes szántóföld fele része az első osztályba tartozik, és 1 pozsonyi mérő vetésterület 1 Ft jövedelmet hoz, a másik fele pedig másodosztályú, ez 36 krajcárt, összesen 1 Ft 36 krajcárt ad, ezek az összegek a két osztályra elosztva megadják az 1 pozsonyi mérő vetőmagot befogadó szántóföld átlagos jövedelmeként a 48 krajcárt, melyet a második oszlopba vezettünk be.