Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok I. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988)

X. Úrbéri iratok, Győr megye, Gönyü, jelentés az úrbérrendezés végrehajtásáról

egészében a fent említett nemes vármegye kebelébe tar­toznak; következőleg pedig vezessem be az előbb felso­rolt falvakban a jóságos /királyi/ úrbéri szabályozást, a nemes egyetemes megyegyűlés e kegyelmes kiküldetését az alábbi rendben vittem végbe; éspedig 5/ Először : Mielőtt a munkához hozzákezdtem volna, a jobbágyok által birt vagyon összeírásának megkezdésé­re - mind a földesúri uradalom, mind a helység lakosai számára - március 22-re határnapot tűztem ki, melynek elérkeztével először is Gönyü faluban a helyszínre ki­mentem, miután összehívtam ugyanott együttesen az em­lített falu főembereit, és előzetesen megeskettem őket arra, hogy amit meg kell vallaniuk, azt becsületesen fogják megvallani; nyilatkozatuk szerint, az uradalmi tiszt urak jelenlétében, a jóságos királyi Útmutatás követelményeinek megfelően, összeírtam mind a falu belterületén mind külterületén lévő telkeket. Másodszor : A holdak mennyiségének megállapításánál al­kalmazkodtam ahhoz a mértékhez, melyet a jóságos kirá­lyi Útmutatás, a földterület minősítésének megfelelően előír. Harmadszor : Megtekintettem a legelőterületet is, és úgy találtam, hogy valamennyi határban elegendő az állatok eltartásához, Táp és Táp Szent Miklós falvakon kívül; mivel pedig ezen a hiányon sehogyan sem lehetett segí­teni, a jóságos királyi magyarázó leirat követelményé­nek megfelelően az említett Táp és Táp Szent Miklós falvak jobbágyait emiatt mentesítettem az urbáriumban előírt vaj szolgáltatása alól. Hegyedszer : Minthogy e falvak lakosai teljességerei meg 6/ / vannak fosztva a faizas jogától/ mentesítettem őket az uradalomnak szolgáltatandó ölfa terhe alól. Ötödször : Az eskü alatti vallomást, melyet a jóságos királyi útmutatás kilenc kérdőpontjára a bíráktól, az esküdtektől és a falvak öregjeitől kivettem, a falukö­zösség pecsétjével megerősítve benyújtottam a nemesi közgyűlésnek.

Next

/
Thumbnails
Contents