Réfi Oszkó Magdolna: Iratfajták, irattípusok (Levéltári módszertani füzetek 6. 1988)

I. Iratfogalmi meghatározások

un. ítéletlevél (litterae sententionales). Döntő része az oklevélnek, jogbiztosító erejének megfelelően, a hitelesítés: az aláírás és a pecsét. A mai értelembe vett aláírás I. Ulászló király (1440-1444) oklevelén jelent meg. Az aláírás az irat hitelesítése érdekében csak a 16-17. században vált általánossá. Az oklevél külső ismertető jegyei közül fontos: 1. az oklevél anyaga, amely igen változatos, leggyakoribb a hártya (borjú-, juh- vagy kecskebőr) és a papír, 2. az oklevél formája és terjedelme, amely mindig a szöveg terjedelméhez igazodik, általában ív, lap, tekercs, illetve modern szabványméretű, 3. az írásfajta: kezdetben kézírás, később nyomtatás, 4. a megpecsételés módja, amely háromféle: a) függesztett pecséttel ellátott oklevél, ilyen pl. a privilégium, amely lehet egyoldalú un. cipópecsét és kétoldalú pecsét, b) rányomott pecséttel ellátott oklevél, amely lehet nyitott oklevél un. pátens (litterae patentes), amelyen a pecsét vagy a szöveg alatt (7. a, b iratminta) vagy a hátlapon helyezkedik el, és lehet zárópecséttel ellátott zárt oklevél (litterae clausae). A zárt oklevelet csak a pecsét feltörésével lehetett felbontani, ezért az ilyen oklevél általában csak egyszeri alkalomra szóló parancsot vagy közleményt tartalmazott. Magyarországon kezdetben csak a királyok, majd az egyházi személyek is, a 13. századtól kezdve a legfőbb királyi méltóságok (a nádor, az országbíró, a tárnokmester), valamint a megyei és városi hatóságok is bocsátottak ki okleveleket. A történeti Magyarország területén 1526 előtt keletkezett és ránkmaradt valamennyi iratot oklevélnek nevezi a tudomány. Napjainkban hazánkban a felsőoktatási intézmények adnak ki okleveleket, de szokás a kiállításokon vagy versenyeken elért kiváló teljesítményért adományozott díszes kiállítású okiratot is oklevélnek nevezni. Diploma szóval ma már csak valamely nagyon ünnepélyes írásbeli bizonyítványt jelölünk, pl. doktori diploma.