Szikossy Ferenc: A levéltári anyag kiállítása (Levéltári módszertani füzetek 2. 1984)

A levéltári anyag kiállításának állagvédelmi követelményei

amelyekben a levéltár a levél tárfenntartó rendeletére társrendezőként szerepel, nevét tehát a kiállítás hivatalos dokumentumai, valamint propagandája is a rendezó'szervek között tüntetik fel, a levéltárigazgató a szükségeshez képest előzetesen írásos megállapodásban rögzíti a többi társrendezővel való együttmű­ködés részleteit, elsősorban a rendezés során a levéltárra háruló bárminemű kötelezettségeket, illetőleg előnyöket, valamint a levéltár lehetőségét arra, hogy közreműködjék a kiállított levéltári anyag tudományos értelmezésében. Külön rögzíteni kell a levéltári anyag technikai védelmével kapcsolatos fel­tételeket, valamint az egyes rendező szervekre az üzemeltetés során háramló feladatokat és felelősséget is. Vándorkiállításon, ha azt nem múzeum vagy levéltőr hivatali helyi­ségeiben, illetőleg nem kiállítás? célokrq rendszeresen használt helyiségekben rendezik, eredeti levéltári anyag kiállítása tilos-, ilyen kiállításon csak rep­rodukciók mutathatók be. Vándorkiállítások üzemeltetése a levéltár és a ki­állításokat fogadó szervek között esetenként írásba foglalt megállapodás alap­ján történik.

Next

/
Thumbnails
Contents