Sárközi Zoltán: Kisebb érdekképviseleti fondok : Repertórium (Levéltári leltárak 87. Budapest, 1988)

Budapesti Nemzetközi Vásár (Z1283)

BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR Z1283 (1910)1930-1951 Terjedelem: 35 raktári egység, 4.03 ifm. 1906-ban, a hazai iparcikkek fokozott vásárlását és fogyasztását célul kitűző „Tulipán Mozgalom" térhódítása idején iparosok és kereskedők a Vigadó egyik földszinti helyiségében szerény keretek közt létrehozták a Budapesti Nemzetközi Vásár ősét, az ún. „Márciusi Vásár"-t, mely tulajdonképpen árumintavásár volt, tehát a kiállított tárgyak alapján lehetett megrendeléseket eszközölni. Időben csak a „Lipcsei Vásár", és az ún. „Párizsi Piac" előzte meg, míg az összes többi európai országban később keletkeztek az áruminta vásárok. Alapításában a Fővárosi Kereskedők Egyesülete játszotta a főszerepet. 1907-től a városligeti Iparcsarnokban rendezték meg, ahol rövidesen 400 fölé nőtt a kiállítók száma. A vásár egy teljes hétig tartott nyitva. 1912/1913-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vette további gondozásába, akkor már mint „Tavaszi Vásár"-t. Változást jelentett, hogy 1918-ban nemzetközi jelleggel „Keleti Vásár" néven, az utolsó békeévhez képest megduplázott területen került megrendezésre. Neve 1920-ban ismét megváltozott, „Budapesti Árumintavásár" lett belőle, de később újra „Keleti Vásár"ként emlegették. Elnevezése 1925-ben állapodott meg. Akkortól egyvégtében „Budapesti Nemzetközi Vásár"-nak hívták. Új elnevezése jól mutatta az időközben végbement változásokat — különösen a történelmi Magyarország felbomlása utáni új határvonalak következményeit — 1925-ben ugyanis, 822 kiállítójának mintegy 10%-a már külföldi cég volt. 1923ban pl. 13.000 főnyi külföldi látogatója volt. 1925 után a vásár addig szezonjellegű irodája egész éven át működő állandó szervezetté épült ki. Kialakult — többek közt — a nemzetközi vásárigazolvány rendszer, mely utazási és vízumkedvezményekkel járt együtt. A belföldi látogatók pedig 1933-tól kezdve igénybe vehették az ún. „filléres" vásárvonatokat. A fejlődés 1930-ban érte el első kimagasló eredményeit. A résztvevő cégek száma 1.503-ra nőtt, a bemutatásra szolgáló terület 18.646 m lett. A látogatók száma kb. 530.000 volt. Ebből 13.616 külföldi, 29.807 vidéki, összesen tehát 43.423 utas. Az akkori időkben ez Budapest főváros idegenforgalmának mintegy 17%-át tette ki. A gazdasági világválság évei alatt komoly visszaesés következett be, de 1933-tól kezdve jelentékenyen fejlődött pl. a vásár látogatottsága. Ebben az esztendőben az utasok száma 57.434 főre emelkedett, ami Budapest főváros idegenforgalmának 27.5%-át adta. Mintegy 10.115 utas, a nem helybeli látogatók 18%-a, a „filléres" vonatokkal közelítette meg az ország fővárosát. 1935-ben újabb változásokat jelentett, hogy a vásár rendezésébe erőteljesen bekapcsolódott a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége és Budapest főváros. Ettől kezdve a vásár ein öke Budapest mindenkori polgármestere, a társelnökök pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, illetőleg a Mag} r Gyáriparosok Országos Szövetsége, mint érdekvédelmi szervek kiemelkedő szerepet játszó megbízottai voltak. 1937-ig bezárólag fokozatos növekedés következett be mind a kiállítók, mind a látogatók^zámát illetően, sőt jelentősen megnőtt a bemutatás céljait szolgáló terület is. 1937-ben egyedül a hazai cégek 25.242 m -t foglaltak el. Volt már a vásáron nagyforgalmú „Építőanyag Tőzsde", sőt a hölgyek számára a ,3udapest divatváros" mozgalom keretében elegáns divatbemutató. 1938 után — érthető okokból — egyszeriben megcsappant a külföldi érdekidők száma. Elmaradtak pl. a szomszéd államok területén, kisebbségi-nemzetiségi sorban élő magyarok. Újabb változást a részleges területi átcsatolások hoztak, így érthető pl., hogy az 1941. évi vásár minden régebbi látogatottsági rekordot megdöntött. Különösen nagyra nőtt Budapest főváros helybenlakó közönségének érdeklődése. Ebben az esztendőben ugyanis a külföldi és vidéki utasok száma 129.674 főre emelkedett, az összes látogatók száma pedig elérte az 1.300.000-et. Ismeretes, hogy ezen a vásáron nagy látogatottságnak örvendő kiállításokkal részt vett keleti szomszédunk, a Szovjetunió is! Mivel azonban ez év nyarán a háborúba belépett Magyarország is, 1942-től kezdve már csak ún. „háborús vásár"-okat lehetett rendezni, melyek egyre inkább a hadigazdálkodás és a nyersanyaghiány bemutatói lehettek. A Budapesti Nemzetközi Vásár — rövid szünet után — a felszabadulás után folytatta munkáját. Megmaradt iratanyaga elsősorban éppen erre vonatkozó tevékenységét tükrözi. 1947-ben megalakult az Árumintavásári és Kiállítási Tanács, majd az Áruminta Vásári Központ. Az előbbi a Kereskedelmi Minisztérium irányítása és ellenőrzése mellett fejtette ki tevékenységét, az utóbbinak az volt a feladata, hogy közvetlenül részt vegyen a belföldi vásárok rendezésében, illetőleg megszervezze Magyarország részvételét a külföldi hasonló rendezvényeken. 1948-ban az Áruminta Vásári Központ jogutóda az Arumintavásári és Kiállítási Rt. lett. A forint megteremtése után lehetőség nyílt arra, hogy az új irányító szervek patronálása mellett ismét megnyíljék a Budapesti Nemzetközi Vásár. 1947-ben Őszi Vásárt rendeztek. 1948-ban pedig előbb Tavaszi Vásárt, majd később Őszi Vásárt is. Azóta ez a hagyomány változatlanul fennáll a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) gyakorlatában. IRODALOM Sárközi Zoltán: A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hivataltörténete. Levéltári Szemle, 17. évf. 1967.1. sz. 5S-109. p. A magyar gyáripar évkönyve és címtára 1941. Szerk.: Pártos Szilárd. Budapest, 1941. A magyar gyáripar évkönyve és címtára 1942 — 1943. Szerk.: Pártos Szilárd. Budapest, 1942. Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1947 —1948. évre. Szerk.: Kallós János. XX. évf. I. kötet. Budapest. 1947. Hallóssy István: A magyar gazdasági élet tükre: a Budapesti Nemzetközi Vásár. In: A magyar ipar. Szerk.: Árvay József. Budapest. 1941.